„Az imént felfigyeltem egy mondatodra: ha »zenést játszom, hiányzik az elmélyülés«. Ez a műfaj felszínesebb?
Szó sincs róla. Elmélyülésen itt a gondolkodást, az elemzést értem. A zenés műfajban adott a kotta, ami még a rendezőt is fogva tartja. A próza lesúlyoz, a zene felemel. Az egyik mélyre ásás, a másik repülés. Tehát egy zenés darab egyáltalán nem könnyű műfaj. Hiszen ott van az opera, az mindennek a csúcsa. Úgy tapasztaltam, hogy egy jól elénekelt dal könnyebben és hamarabb eljut a nézőhöz, hatásosabb, mint egy jól elmondott monológ. A zene nem az intelligenciával, hanem inkább a lélekkel érintkezik, ezért hat.
A kotta fogva tartja még a rendezőt is, mondtad. A zenés műfaj kevesebb szabadságot ad?
Nehéz kérdés, látszólag kevesebbet. Mindenek előtt a kottát be kell tartani. És például a Jézus Krisztus Szupersztár filmváltozatát mindenki ismeri és szereti, én is. A lemezt is. Nekem egy olyan felvételem van, amin Ian Gillan, a Deep Purple zenésze énekli Jézust. Fantasztikus. Vannak tehát viszonyítási pontok, kapaszkodók, és ezek segítik, de meg is kötik egy új előadás rendezőjét és szereplőit.
Ha nem a dalok, hanem a szerep felől közelítünk, akkor ott a szabadság, hiszen például Mária Magdolnáról alig tudunk valamit.
Prosti, szerelmes és tanítvány. Ezek a cölöpök. Az már a mi szabadságunk, mit hangsúlyozunk és árnyalunk. A mi előadásunkban Mária nem prosti. Nálunk ő egy az apostolok közül, és szerelmes Jézusba.”