De függő lettem teljesen, nem kis részben nektek köszönhetően. Most már igazán minden nyalásgyanú nélkül mondhatom, hogy ilyen normális, sőt rokonszenves olvasótáborral sosem találkoztam. És ezt a benyomást a személyes találkozások sem tudták lerombolni, ami végképp egészen példátlan. Pont ezért is húzódott el ilyen sokáig az agóniánk. A legnagyobb döbbenetemre ugyanis a Cink bezárása után kapásból többen is bejelentkeztek, hogy érdekelné őket a lap fenntartása. (Azért nálam jelentkeztek, mert Denton a búcsúval egyidőben nekem ajándékozta a domaint.) Ezek közül az egyik érdeklődő eljutott addig, hogy konkrét ajánlatot tett a Cink további finanszírozására.
Ezzel párhuzamosan érkeztek ajánlatok arra is, amit eredetileg elterveztem, vagyis szerkesztőségi munkára.
Életemben nem volt még ilyen, de egy jó hónapig fogalmam - vagy a semjénes hasonlatnál maradva: lövésem - sem volt arról, hogy mit tegyek. Aztán, egy malomipari szakíróhoz illő mennyiségű örlődés után rájöttem, hogy nagyon hiányzik a Cink, még jobban hiányoztok ti, de én ezt fizikailag is képtelen vagyok folytatni. Így hát követtem Venczli Alex tanácsát, amit a Fagyöngy című számában fogalmazott meg és követtem a szívemet, vagyis leigazoltam a 444-hez.