Nemzeti Építészetpolitika: tényleg megint kádárista az Orbán-kormány?

Ismét jöhetnek a Kádár-kockák, az építészek kiakadtak – olvasható a Népszabadság Online cikke azzal kapcsolatban, hogy a Lázár János által meghirdetett Nemzeti Építészetpolitika keretében típustervekből lehet majd építkezni, hogy egy-egy település házai mutassanak valamiféle egységességet, s ne legyenek jellegtelenek sem.

A rossz szájízt az egyszeri antikommunista számára az adja, hogy a magyar települések jellegzetes jellegtelenségét a háború után a katalógusból kiválasztható kockaházak, a Kádár-kockák adták, amelyek eltörölték a korábbi faluképet. Most a kormány megint típusterveket ajánl majd fel, első körben 60-70-et, amelyeket le lehet majd tölteni annak, aki viszonylag olcsón és gyorsan szeretne építkezni. A típustervek a helyi építészeti jellegzetességeket is tükrözni fogják. Mindez nem előzmény nélküli: hogy mi az elképzelés, azt az Orbán-kormány devecseri, kolontári, borsodi, illetve a tiszai árvíz utáni beregi építkezései mutatják. 

Kolontár

Az építészeti szakma általában azon szokott felháborodni, amikor valamit újjáépítenek, felidéznek – itt ugye a régi népi építészet stíluselemei bukkannak majd fel –, hogy az historizál, búsong a múltban, nem tükrözi a kortárs trendeket. A kortárs építészet viszont – leszámítva egy-két példát – a hétköznapi emberek, a felhasználók ízlését nem tükrözi, ahogy a kortárs komolyzene sem. Jó lenne márpedig, ha az építészek egyénieskedései legalábbis nem kerülnének ellentétbe az egységes településképekkel. Ilyenformán pedig a historizálás támogatható. Nem feltétlenül jelenti ez mindennek a pontos utánzását, ami egykoron volt – Gdańskban például egész jól harmonizálnak a régi Hanza-épületekre egyes modern társaik.

Gdańsk: régi és új épületek

Ha hihetek építész és építészhallgató ismerőseimnek, az egyetemen nem sok esztétikát tanulnak, amit pedig követendő példaként mutatnak fel nekik, az a funkcionalista építészet. Jellemző kortünet.

Most azonban érdekes mód nem ez volt a tervekkel szembeni fő érv, hanem az, hogy elveszik a munkát az építészek elől. Ez azonban – mint arra Zsuppán András heti válaszos cikkében rámutat Csanády Pál, a Metszet szaklap főszerkesztője – nem biztos, hogy így van; tekintve, hogy az egyedi építésű háznak a tervezése is félmillió forint, az egyedi, művészi kivitelű házak pedig méregdrágák.

Valamiképp gátat kell vetnünk annak, hogy a jellegzetesen jellegtelen Kádár-kockák után a narancssárga-sárga-rózsaszín színvilágban mozgó, ízléstelen újgazdag épületek legyenek a magyar településkép meghatározó elemei. Ahova pedig érdemes visszanyúlni, az igenis a régi, hagyományos (néphagyományos) építkezés. Persze az ördög a részletekben rejlik: hogy a típusházak tervezői tudnak-e ízlésesen nyúlni mindehhez, és a kivitelezők úgy is valósítják-e meg a terveket, ahogy azok vannak, vagy kispórolnak ezt-azt.

A Orbán-kormányzatok katasztrófák utáni építkezési koncepciói alapvetően szerencsés ötletek, amelyek jól is valósultak meg. Jó érzés végigmenni e települések újjáépített részein. Nyilvánvalóan nem egy száz évvel ezelőtti életmódhoz építkezünk ma, mondjuk háromszobás, tornácos házakkal, de jó lenne rácsatlakozni arra az ízléses, biztonságos keretek közt mozgó, egységes képet nyújtó, de a részletekben eltérést engedő hagyományra, amely a háború előttig jellemezte a népi építészetet. (Sajnos a bevett falusi hozzáállás a régi épületekhez az, hogy mivel régi, ezért a tulajdonos anyagi problémáit tükrözi, minthogy nem tud újat építeni, ezért lebontandó; helyére pedig valami vacak ízléstelenség építendő).

Széki faluház

Jó lenne, ha a hegyvidéki tájakon a hegyvidékre egykoron jellemző építészeti stílus köszönne vissza, az Alföldön pedig az ott honos, és nem csak Hollókőnk lenne (a magyar népi építészet táji tagolódásáról itt lehet olvasni). Elég ránézni Torockóra vagy a szászföldi városkákra Erdélyben, lélegzetelállítóan gyönyörűek még úgy is, hogy egykori fényük már megkopott, és potyog itt-ott a vakolat, de sokat közülük rendesen felújítottak. Persze, előtte ezek helyére még nem épültek blokkok, mint a székelyföldi Balánbányán, ahol elég abszurd építészeti tájképeknek lehetünk szemtanúi, a rendszerváltáskor ugyanis félbemaradt a lakótelepítés.

De Sepsiszentgyörgyön is vannak nyomai a tömbház-építési láz hirtelen leállásának:

Ne csak a múzeumban tekintsük meg és ne a faluház legyen az utolsó emléke a magyar építészeti örökségnek, hanem használjuk azt fel újra, kreatívan. Lehet, hogy a módszer (típustervek) elsőre emlékeztet a kádárizmusra, de a tartalom épp annak az ellenkezője. Akár még úgy is felfoghatnánk, hogy ez egy kései fricska a kádárizmusnak, ami annak saját módszerét fordítja a Kádár-kockák és a mai, légüres térben megfogalmazódó ízléstelenkedés ellen. Ha a lengyeleknek volt mersze visszaépíteni Varsót (ráadásul a kommunistáknak, persze az ott a nácizmus elleni demonstráció volt), akkor nekünk is lehet merszünk puhább eszközökkel visszanyúlni egykori hagyományainkhoz.

 (A nyitókép: Kós Károly: Ady szülőháza. Az első és a második kép kivételével a többi a szerző felvétele.)