Azt hiszem, nem az én feladatom kiutat találni. Dolgozom, írok, próbálok azokra figyelni, akik a közelemben élnek. Talán meglepő, de nem vagyok borúlátó vagy depressziós. Egy gyönyörű városban lakom, ahol jó könyvek jelennek meg, színes a kávéházi élet. Csodálatos embereket ismerek. Sokat sétálok a ligetben: az őszi fák színei, a gőz a fürdő fölött, a Wünsch híd különös és értelmetlen szépsége –
ehhez képest néhány begőzölt politikus ámokfutása nem túl érdekfeszítő. Azt gondolom, hogy jön majd egy generáció, amelyik új szemléletmódot hoz a közéletbe, és ha lesz bennük tettvágy és áldozatkészség, akkor újra fontossá lehetnek az olyan fogalmak, mint szolidaritás, költészet, szabadság vagy demokrácia.”