Mi is hagyjuk, hogy így legyen

„A világ titkos összefüggéseivel foglalkozó magyarázatok többségéből valójában nem lehet megtudni semmit. A történések laza csoportosításából és a mögöttes szándékok szabad értelmezéséből leginkább az derül ki, hogy hatalmas és láthatatlan erők fenekednek ellenünk leigázásunk végett. Aztán persze vannak olyan hírek is, amelyekből viszont az derül ki, hogy a bosszantó dolgok okai sokszor mi vagyunk. Nem a globális erők összeesküvésének vagyunk áldozatai, hanem saját magunknak. A feledékenységnek, az ostobaságnak vagy épp saját bürokráciánknak.

Itt van például ez a tenger közpénzből fenntartott Európai Unió, amely – ugye – béklyóba köti az akaratunkat. 2007-ben viszont lehetőségünk nyílt arra, hogy nagyon erősen visszacsapjunk az előző évek szenvedéseiért. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, a globális erők legalázatosabb magyar szolgája ugyanis fejébe vette, hogy az EU frissen megalkotott alapokmányát, a lisszaboni szerződést az összes tagország közül ő fogja leghamarább letolni a nemzeti parlament torkán. A tét nem volt kicsi, hiszen ez az okmány a szuverenitásunk életbe vágó kérdései mellett a magyar társadalom mindennapjait is alapvetően meghatározta.

Azt hihetnénk, hogy erősen törhette a fejét a mikénten, hiszen a szerződés ratifikálásához az ellenzék szavazataira is szükség volt. Az akkor már minden magyar anya átkába foglalt Gyurcsány mégsem habozott. Portugáliából hazatérvén egy nappal később már szavaztak is a képviselők. És milyen jól tudta, mi fog történni. A ma már EU-kritikától hangos Fidesz– KDNP-frakció a legkisebb ellenállás nélkül nyomta meg a gombot a balliberális kormány előterjesztése mellett. Ráadásul anélkül, hogy a képviselők kérték és tudták volna, hogy miről is van szó, a mellékletekkel együtt 400 oldalas irományban. Pedig követelhették volna. A szerződés a migránskérdést is szabályozta.”