Jó volt elmerülni egy poétikus múlt időben

2015. november 04. 12:45

Alapvetően három Rózsa Sándor van: a legendák, a történelem és az irodalom Rózsa Sándora. Interjú.

2015. november 04. 12:45
Cserna-Szabó András
Litera

Sokan vélik úgy, a jelen költőietlensége, elbeszélésének ebből eredő poétikus nehézségei vezetnek elmúlt korok megidézéséhez, hőseihez. Te hogyan látod?


A régi szegedi nagytáj nyelvéből nagyrészt csupán az ö-zést ismerjük, ezt is inkább ironikus felhangokkal (lásd pl. Hofi Rózsa Sándor-paródiáját). De aki belelapoz Bálint Sándor kétkötetes Szegedi szótárába, az egy olyan – mára jórészt elpusztult – költői tájnyelvet talál, hogy a gyönyörűségtől szinte sírni kezd. Vagy említhetném Tömörkény István nyelvét (aki a legnagyobb magyar írók egyike, ennek megfelelően ma alig ismeri valaki). Ráadásul nekem ez a nyelv az »apanyelvem« – az apám Hódmezővásárhelyen és Szegeden nevelkedett, gyönyörűen ö-zik, hihetetlen szavakat, mondásokat használ. Én ugyan nem beszélem az apanyelvem, de hallom a szépségét, a minimalizmusát, a bölcsességét. A kérdésre a válasz: igen, nagyon jó volt elmerülni egy poétikus múlt időben. Még akkor is, ha én nem tartom költőietlennek jelent.

A téma megdolgozását megelőzték-e kutatások, történeti búvárlások? Ha igen, milyenek?

Ez egy olyan téma, amit csak előzetes kutatással lehet elkezdeni írni. Alapvetően három Rózsa Sándor van: a legendák, a történelem és az irodalom Rózsa Sándora. Én mind a hármat használni akartam, tehát végig kellett olvasnom a néprajzi és történeti forrásokat éppúgy, mint a regényeket és a novellákat. És nemcsak Rózsa Sándorra vonatkozóan. Azt szerettem volna, hogy a tanya úgy nézzen ki, ahogy a XIX. században egy alföldi tanya, a halász úgy halásszon, ahogy akkor halászott egy halász, a csárda-vendéglő és az ételek leírása is stimmeljen stb. Ehhez aztán megtaláltam a könyvtárban a szakirodalmat, aminek feldolgozása felejthetetlen élmény volt. Csak néhány könyvet említek a sok közül: Bellon Tibortól A Tisza néprajza (2003), Bálint Sándortól A szögedi nemzet (1974-77), Sima Lászlótól a Szentes város története (1914), Szenti Tibortól A tanya (1979), Cserzy Bélától A nagy palóc elindult: Mikszáth Kálmán szegedi évei (1939), Papp Imrétől A parasztember élete Szentes tanyavilágában (1982). Nyelvileg rengeteget segített Dr. Margalits Ede Magyar közmondások és közmondásszerü szólások című könyve a »Millénium évéből”.

Az elbeszélői hang, a dialektusok kiválasztása miként alakult? Evidens volt ez a szintaxis, vagy sokáig keresgélted?

Abba a csapdába nem akartam belefutni, hogy kétszáz oldalon keresztül ö-zök, ráadásul úgy, hogy nem tudok ö-zni. Így aztán az elbeszélő, a balástyai születésű Veszelka Imre beszédhibás, szégyenszemre »pestiül« beszél. Amikor társait idézi, akkor persze ö-zik, hol jól, hol rosszul. Még olyan tréfákat is megengedtem magamnak, mint például a »göci«.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!