Fél évet terveztem, itthon a lakásomat sem adtam fel, csak mindent dobozokba pakoltam, hogy ha költözni kell, akkor csak el kelljen vinni a csomagokat. Végül másfél évet töltöttem Lyonban, és rengeteget tanultam. Amikor eljöttem, nem éreztem azt, hogy mindent tudok, sőt. Belekaptam valamibe, megfertőződtem ezzel a gasztronómia nevű dologgal, amit úgy érzem, folytatni kell, a tökéletességig kell tanulni és gyakorolni. Most van egy biztos alapom, de még messze van a jéghegy teteje, nagyon messze. (...)
Vannak olyan helyek Budapesten, ahol lehet jókat enni?
Igen, úgy látom vannak, és nem csak jó helyként indulnak, hanem tartani is tudják a színvonalat, sőt, meg is tudnak újulni. Szerintem az nem elég, ha valaki megnyit egy jó helyet, aztán változtatás nélkül élete végéig abból szeretne profitálni. Fejlődni kell! Akkor lenne igazán színes az itthoni gasztropaletta, ha mindenki így gondolkodna. Az európai értelemben vett éttermi kultúra jelenleg Magyarországon nem létezik.
Számomra zavarba ejtő, hogy az ismerőseim, barátaim is maximum kéthavonta mennek el étterembe, miközben külföldön havonta akár többször is megtehetik az emberek. A konyhafőnök egyik üzenete pont az lenne, hogy tanuljunk meg kóstolni. Nem elég azt mondani egy ételre, hogy rossz, hanem tudni kell megfogalmazni, hogy miért tartjuk rossznak, ahogy mi, a zsűriben is véleményt alkotunk az elkészült ételekről.”