A felkiáltójelről

„Magyarországon ma – nagyszerű költőnk szavaival élve - »fejére szól, ki szót emel«. Fejére szól a társadalom megkárosítjainak tömege: mélyszegénységben élők, a földjétől megfosztott,becsapott családi gazdálkodó, a fizetésemeléséért küzdő ápoló, szociális munkás, pedagógus, az adóterheket nyögő vállalkozó. Az időskori szegénység rémével szembenéző nyugdíjasaink zöme. A brókerbotrány ki nem fizetett károsultjainak több tízezres tömege, a közel háromezer kisemmizett ESZOSZ-dolgozó.

Az Arany Jánostól kölcsönvett mondat végén azonban áll még valami. Egy felkiáltó jel amely nem csak a Walesi Bárdok híres sorának ad nyomatékot, hanem a Magyar Szocialista Párt kongresszusának is. E jel a világ minden nyelvén a határozott felszólítás, az erős érzelmek, a felkiáltás, a felindultság jele, sőt, egyezményes nemzetközi jelként a veszélyre is utal, nem utolsó sorban pedig általános figyelemfelhívás szimbóluma.

Az MSZP felkiáltójele az utóbbi öt évben kifárasztott, elgyötört, és mára egyre kétségbeesettebb társadalmi csoportok kiáltását jelképezi. A felkiáltójel annak szimbóluma, hogy a Fidesz-kormányt csak a társadalom válthatja le. Az a józan többség, amely a magyar társadalmat feszítő valós problémákat nem elkendőzni, hanem megoldani akarja. Ezzel a jellel akarjuk felhívni a figyelmet a megoldandó ügyekre: az alacsony fizetésekre, a nemzeti földvagyon elrablására, a szociális krízisre, az elcsalt rezsicsökkentésre, a vasárnapi zárva tartásról szóló népszavazás megakadályozására, fővárosunk kivéreztetésére. A demokrácia leépítésére, a jogállam szétverésére.

A Fidesz-kormány gyűlöletkeltésre és fenyegetésre építő politikája a társadalom mindennapi félelemben tartását szolgálja. Ezzel szemben nekünk azt kell világossá tenni, hogy a józan többség és az MSZP érdeke egy: ebből a zsákutcából közösen tudunk és közösen is kell kijönnünk. Az MSZP a józan többség pártján állva, felkiáltójelet mutatva emel szót a tömegekért, akik kiszolgáltatottjai a Fidesz kormányzásának.”