Téblábolás a zombiapokalipszis kellős közepén – Fear the Walking Dead

Most, hogy elindult a lassanként kultusszá váló zombis tévésorozat, a The Walking Dead legújabb, hatodik évada, ideje, hogy megvizsgáljuk, hogyan sikerült a múlt hét során véget ért spinoff, a Fear the Walking Dead első szezonja.

Az alapkoncepció egészen egyszerű, zombis sorozat esetében felesleges is volna ennél komplikáltabbat kitalálni. A készítők szimpla helyszíncserével élnek, bemutatják, mi történt a világ egy másik pontján, Los Angeles környékén az apokalipszis során. Hát, nem sok minden. A helyszínválasztás azonban alapvetően nem több, mint érdektelen. Nem tudjuk meg, hogy mi történt a világ többi pontján, holott például Haiti kifejezetten érdekelne, ha már egy olyan párhuzamos univerzumban járunk, ahol nem létezik a zombi kifejezés és nincsenek a témával foglalkozó filmek, könyvek, képregények sem. Európa pedig már a könnyedén lelakható, robbantható, feláldozható történelmi épületek miatt is érdekes lenne, Ázsia a népsűrűség szempontjából lehetne elég zord, Dél-Amerika és Afrika pedig az eldugott törzsi környezet miatt tud izgalmas lenni. De nem, az USA területén kívül nincs élet, sem zombiapokalipszis. De ez csupán a legkisebb probléma.

A történet visszarepít minket az öt évaddal ezelőtti események kezdetére, a vírus kitörésének és terjedésének idejére. A főszereplő egy család, ahol az anya és két gyereke (akikből az egyik drogos) együtt él a pótapuval, aki viszont a járvány kezdetén igyekszik összevadászni a volt feleségét és a gyerekét, hogy együtt vészeljék át a dolgot, valahol messzire a várostól. Kifejezetten érdekes figyelemmel követni az események eszkalálódását. Eleinte pár elszigetelt eset, később az utcán lövöldöző rendőrök és az abból kifejlődő tüntetések határozzák meg az események sorát. Nem sokkal később bekapcsolódik a hadsereg és lassanként kiderül, hogy a helyzet menthetetlen a civil lakosság pedig hátrahagyható.

Itt viszont nagyjából a végére is értünk a pozitívumok felsorolásának. A forgatókönyvet ugyanis úgy írták meg, hogy egy kezemen meg tudom számolni az olyan szituációkat, amikor a szereplők sorsa a saját kezükben van. Ezzel persze kis mértékben nem lenne baj, de az autoritás teljes hiánya miatt csak sodródnak, és ha végre csinálnak valamit, az sem lesz érdekes.

A karakterek kifejezetten irracionálisan viselkednek a kezdetekkor is, pedig a helytálló emberi reakció az lenne, ha masszívan fosztogatni kezdenének. Anyu nem tesz mást, csak lop néhány gyógyszert, amivel lassanként leszoktathatja majd a drogos fiát, apu nem hagyja hátra exanyut, pedig általában nem sokon múlik, hogy átharapják egymás torkát. Emellett persze nem öl zombikat sem, mert annyival feljebb van morálisan, mint a hozzájuk csapódó latinajkú család. Az ő fiuk a szabadságról prédikál még a szükségállapot idején is, de afféle durcás gyerek módon. A drogos gyerek nem szökik ki az adagjáért, még akkor sem, ha kevés van neki. A lány pedig semmit nem csinál.

Elnézést kérek, amiért nem nevesítettem a karaktereket, de pont ennyire kidolgozottak, egyediek és jellegzetesek. Ráadásul a színészek sem különösebben jók, egy pillanatig nem éreztem köztük olyan kémiát, mintha valódi családdal találkoznánk. Idegenek egymás számára (és nem az elidegenedés, hanem az alulírtságuk miatt) és emiatt idegenek maradnak a néző számára is, aki képtelen értük szorítani. Legalábbis az én esetemben ez történt.

A Fear the Walking Dead nyitóévada összességében nem vállalhatatlanul rossz, de a jótól még messzebb van. Nincs meg a spinoff érzete, mivel nem hozták össze az alapszéria szereplőgárdájával, önálló sorozatként viszont nem állja meg a helyét. Egészen egyszerűen unalmas, aminél negatívabb jelző nem hiszem, hogy létezik bármilyen produktum esetében. Rick seriff jobban tette, hogy átaludta a zombiapokalipszis kitörését, ha az már ennyire fantáziátlan.