Fittness Glados és más történetek

A BodyScape kvartett táncosai (Arany Virág, Hadi Júlia) kiegészülve egy remek zenésszel és vizuális művésszel (Damien Pairon, Stephane Kozik) megkísérlik a nem hallhatót hallhatóvá, és a nem láthatót láthatóvá tenni 45 percben. Mind a 4 felvonás külön álló történet, még is nagyszerűen összekapcsolják őket a vizuális megoldások, amik valós időben követik a mozgást és a zenét valamint ezek reagálnak is egymásra, így maximális kölcsönhatásban vannak a színpadon, létrehozva egy Lynchet idéző világot.

Zenével életre keltett hercegkisasszony

A nyitó jelent esetében a hercegkisasszony egy android, ami egy töltőállomás mellett pihen, ahová rövid időn belül megérkezik a herceg, és a lány szájába adott fém alkatrészen játszani kezd. Ahogy próbálja beindítani a gépet, azonnal a szemem elé villant mind Az ötödik elem Liluja, mind a Ghost in The Shell Motoko őrnagya, és a két film géptest-felépülős jelenete. Az előadás tovább is gondolja a filmeket, hiszen egyszerre jeleníti meg azt, hogy a gép(test), sőt az ember önmaga mennyire kiszolgáltatott másoknak. Egy gyönyörű metafora ez kép, és talán ebben a jelenetben a legszembetűnőbb a hozzá nem értő közönség számára is, hogy mi történik. A hangszer az android szájában van, illetve az android teste is maga a hangszer, a férfi pedig játszik rajta, folyamatos felvétellel, újrakeveréssel és loopolással, közben pedig szép lassan kibontakozik a zene, mire az android, immár egyedül, de életre kel – akarom mondani, bekapcsol.

Fittness Glados mint légiutas kísérő

Aki ült már valaha repülőn, az pontosan tudja milyen bizarr a stewardesek együttmozgása a mesterkélt hangra, ami azt magyarázza, hogy mielőtt lezuhan a repülő, azért rakd fel magadra azt az oxigénmaszkot; és ha menekülni kell, válaszd a hozzád legközelebbi vészkijáratot. Ezzel a jelenettel indul a második rész: egy olyan hanggal, mintha a Portal játékból Glados gügyögne hozzánk, hogy teljesen felesleges az ellenállás, úgyis eléget. (És amúgy is, a torta egy hazugság.) Ezután beindul egy Rubint Rékát is megszégyenítő alakformáló óra, vetítve pedig a fitnesstracker-applikációkból jól ismert kis diagramm. Előbb-utóbb természetesen ez meghibásodik, ahogy az androidok is, ahogy a hétköznapokban mi is elvesztjük a lábunk alól a talajt, ha folyton csak ugrálunk, pörgünk és nem állunk le.

Szertartás és precizitás

Érdekesnek találom, hogy sok jelenet nem úgy valósult meg a trafós bemutatón, ahogy azt a promóvideókban láttuk, de ez nem válik az előadás kárára, sőt! Az előadás kerek volt, az ebédelős jelenet áttranszformálása japán szertartássá szerintem jobban is érthetővé teszi a közönség számára a mindennapi cselekvéseink automatizálását, robotikusságát és egyformaságát, felidézve a Felhőatlasz című filmből a Sonmi-451-es klón gyorsétterembeli, illetve klóntársaival ivós jelenetét. Ez a jelenet az előző ellenpólusa, hiszen mindenhol azt látod: lassulj le, élvezd a pillanatot, az apró dolgokat, ne pörögj rá semmire, csak nyugodtan, yolo, és még sorolhatnám. Mégis, ez a túlzott precizitású hajtogatás és a kényszeres pontosság is az ember agyára mehet elég könnyen, ahogy az ikerpár esetében is történik.

Érintés és interferencia

Talán az utolsó jelenet a legegyszerűbb, de egyben a legkomplexebb is. Számomra az önmagunkkal és másokkal való megbékélést jelenti, ahogy a két lány áll egymással a színpadon, és minden érintés, böködés, simogató és piszkáló mozdulat egy interferáló hangot ad ki, ami először sípol, és igen bántó a fülnek, de ahogy hozzászoknak egymáshoz úgy lesz mélyebb és folyamatosabb az őket körülvevő hang is.

Összességében egy szuper és elgondolkodtató ötlet nagyon jó megvalósítását láthattam. Komplexitása miatt mindenkinek mást fog adni, mindenki más utalásokat fog benne felfedezni, és pont ezért érdemes megnézni. Tapasztalatból mondom, hogy utána még órákig lehet beszélgetni arról, mi is történt a színpadon, melyik filmek, könyvek lehetnek referenciák, mit vetítettek, és ezekben milyen easter eggek, utalások voltak elrejtve. És az, hogy nekem inkább jut eszembe Philip K. Dick, mint a Solaris, semmit nem von le az előadás értékéből.