Románia
ÉLŐ
Ukrajna

Pólusok

2015. október 26. 07:33

Az eddig egyeduralkodó, ám a változásokat látva ma láthatóan ideges Amerika egyre kevésbé tudja rákényszeríteni akaratát és normáit a többiekre.

2015. október 26. 07:33
Stier Gábor
Stier Gábor
Magyar Nemzet

„Vannak, akik eleve csak két erőt, Amerikát és Kínát látják a középpontban, az átalakuló világ pólusait azonban jobban leképezi, ha az egyik oldalon a Nyugatról, míg a másikon a nem Nyugatról beszélünk. Az első magába foglalja a mindinkább Amerikának alárendelt Európai Uniót is, míg a másik a BRICS országait, Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és Dél-Afrikát, ahova bejelentkezik még Irán, s mások is.

Az új helyzet új játékszabályokat követel. Az eddig egyeduralkodó, ám a változásokat látva ma láthatóan ideges Amerika egyre kevésbé tudja rákényszeríteni akaratát és normáit a többiekre. Az erőegyensúlyon alapuló világban minden eddiginél jobban előtérbe kerül a kompromisszum kényszere, de az is látszik, hogy az egyensúly kialakulásáig inkább a feszültség, a bizonytalanság uralja a nemzetközi kapcsolatokat. Ebben az új helyzetben egyrészről mindennél fontosabb a hideg fej, a döntések felett érzett felelősség, másrészről az erő mellett a bátorság; jó időben meghúzott lépésekkel is előre lehet sorolódni. A gazdasági teljesítmény továbbra is meghatározó, ám felértékelődik a diplomácia szerepe is. Mint Oroszország szíriai fellépése is mutatja, a kedvező pillanatot megérzők akár gazdasági erejükön felül is teljesíthetnek. Nagyon fontos azonban az időzítés, s e tekintetben a döntést kísérő populista retorika, a sokáig belpolitikai érdekeket követő lépések ellenére Magyarország nyerhet is a migránsok kérdésében elfoglalt markáns álláspontjával. Ahogy lapunk tudósítójának Vlagyimir Putyin is elismerően megemlítette, ha csendben is, de már szinte egész Európa követi Orbánt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Területvédő
2015. október 26. 15:22
Jó írás.
brekker
2015. október 26. 10:20
"Ugye megmondtuk?! Amerika hazudott, amikor arról beszélt, hogy az európai rakétatelepítés célja a világ megvédése az iráni atomfenyegetéstől. Azóta éppen Washington hatékony közreműködésével megszületett az iráni atommegállapodás, a rakétákat pedig csak telepítik Oroszország köré! De menjünk vissza néhány évtizedet, s emlékezzünk arra, hogy mit ígért a Nyugat cserébe a német egyesítésért Gorbacsovnak? Hazudtak akkor is!"
duzur
2015. október 26. 10:08
Kivánatos az lenne, ha egyetlen erös ország se akarná rákényszeríteni az akaratát a többire, de félö, hogy ez egy illúzió, hisz amióta világ a világ, ez már mindig így volt...
yanoo
2015. október 26. 09:02
" ma láthatóan ideges Amerika egyre kevésbé tudja rákényszeríteni akaratát és normáit a többiekre." Illegális bevándorló cunami? VW botrány? És még mi van a tarsolyban?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!