A Hollókirály (minisorozat)

„Ez a legjobban Stephen Black esetében érhető tetten, az ő szerepe ugyanis a könyvbélinek legalább a tizedrészére zsugorodott. A regényben pontosan tudjuk, mennyire retteg a bogáncspihe hajú úrtól, mennyire óvatosan kommunikál vele, és mennyire szeretne megszabadulni a varázslat alól, mint ahogy arról is sok szó esik, hogy egy rabszolga névtelen gyermekeként rengeteg negatív megkülönböztetésben van része, és éppen ezért rendkívül büszke a Sir Walter Pole oldalán kivívott helyére. A sorozatban azonban ezek mind háttérbe szorulnak, és Stephen néha már-már a bogáncspihe hajú úr tettestársaként tűnik fel előttük. Ezen felül pedig egy összességében mélység nélküli, egysíkú karakterré válik, aki ugyan az utolsó epizódban említést tesz a vele szembeni rasszizmusra, de nem értjük mindazt, ami vele történik.

A hibák ellenére azonban rengeteg minden remekül sikerült a sorozatban. A speciális effektek egy minisorozathoz képest meglepően jók lettek, mint ahogy a zene és a díszletek is hozták a BBC-től már megszokott színvonalat. Ennek köszönhetően a sorozatban sokkal erőteljesebben érzékelhető a sötét hangulat, amely a könyvben is ott van, csak kevésbé érezhetően. Egy regény olvasásakor ráadásul megvan az a lehetőségünk, hogy a túlságosan félelmetes részeket önvédelemből cenzúrázzuk a fejünkben. Én például a sorozatot nézve döbbentem rá, Susanna Clarke mennyi beteg dolgot írt le: kevés hátborzongatóbb jelenet van annál, mint amikor egy életre keltett hulla nem akar újra meghalni.”