A hagyományos stílusú kísértettörténet már rég nem divat, legkésőbb azóta nem, hogy Hollywood legutóbbi ilyen, nagyobb költségvetésű próbálkozása annak idején alaposan elhasalt.
„Del Toro túl sokat vacakol az átlátszó fordulatok felvezetésével, a kísértetházas panelek egymásra halmozásával (riadt, gyertyafényes kószálások a ház folyosóin, a szörnyű múlt lassú felderítése), a külsőségekkel való hivalkodással, és az egyébként bizarr, gonosz Wasikowska-Hiddleston-Chastain háromszögben rejlő sötét lehetőségek jórészt kiaknázatlanok maradnak közben (ráadásul a máskor mindig remek Chastain itt nagyon nem találja a helyét, menthetetlenül kilóg a filmből). A Bíborhegy méregfoga így csak néhány hatásos, ijesztő jelenetben és egy-két különösen brutális erőszakkitörésben villan meg, de sem a feszültség, sem az érzelmi intenzitás, sem a sztori mélyén rejlő, iszonyú erejű tragédia nem képes igazán kibontakozni.
A Bíborhegy olyan, mintha Del Toro egy nem létező mesterművének sikere nyomán készült, profin megmunkált, de hideg, szenvedély nélküli, „üssük a vasat, amíg meleg” utánzat lenne egy mérsékelten tehetséges iparostól – szép és a maga módján szórakoztató, de minden vele kapcsolatos élmény már a stáblista alatt illanóban van. Még mindig inkább ez, mint egy Paranormal Activity vagy egy James Wan-opus, de nagy kár, hogy manapság csak ezekből válogathatunk a témában.”
A színész szigorúan nézni most is nagyon tud, és a tőle megszokott széles gesztusok sem maradnak el, de a végtelenül pongyolán megírt Az utolsó vadászatot ő sem tudja megmenteni. A Cinegón látható westerndráma az amerikai történelem egyik súlyos bűnéről beszél.
A balliberális politikus szerint dolgozniuk kellene.
A vandáloknak május közepéig meg kell jelenniük a bíróságon.
A külföldön és belföldön egyaránt nagyon népszerű Late Night With the Devil a hetvenes évek egyik beszélgetős műsorában szabadítja el a gonoszt, a film pedig már nézhető is!
A nem választott vezetőknek, az eurokratáknak óriási hatalma van az Európai Unióban Interjú
Ettől függetlenül a Válasz Online szerint „pénzmozgás nincs és nem is lesz szerkesztőségeik, kiadóik között”.
Horn Gábor szerint a politikát olyan közösségek csinálják, amelyeknek „vannak vezetőik, vannak megjegyezhető arcaik, nem (csak) egy”.
