Bíborhegy – Elillan, mint a szellemek

„Del Toro túl sokat vacakol az átlátszó fordulatok felvezetésével, a kísértetházas panelek egymásra halmozásával (riadt, gyertyafényes kószálások a ház folyosóin, a szörnyű múlt lassú felderítése), a külsőségekkel való hivalkodással, és az egyébként bizarr, gonosz Wasikowska-Hiddleston-Chastain háromszögben rejlő sötét lehetőségek jórészt kiaknázatlanok maradnak közben (ráadásul a máskor mindig remek Chastain itt nagyon nem találja a helyét, menthetetlenül kilóg a filmből). A Bíborhegy méregfoga így csak néhány hatásos, ijesztő jelenetben és egy-két különösen brutális erőszakkitörésben villan meg, de sem a feszültség, sem az érzelmi intenzitás, sem a sztori mélyén rejlő, iszonyú erejű tragédia nem képes igazán kibontakozni.

A Bíborhegy olyan, mintha Del Toro egy nem létező mesterművének sikere nyomán készült, profin megmunkált, de hideg, szenvedély nélküli, „üssük a vasat, amíg meleg” utánzat lenne egy mérsékelten tehetséges iparostól – szép és a maga módján szórakoztató, de minden vele kapcsolatos élmény már a stáblista alatt illanóban van. Még mindig inkább ez, mint egy Paranormal Activity vagy egy James Wan-opus, de nagy kár, hogy manapság csak ezekből válogathatunk a témában.”