Elzúgtak forradalmaink

„Érdemes belegondolni abba is, mi volt az egyetlen olyan ügy, amely számottevő méretű – és minden pártigyekezet ellenére valóban civil – fiatal tömeget vitt utcára az elmúlt öt évben. Talán a felsőoktatás vagy az egészségügy helyzete, netán a recsegő-ropogó nyugdíjrendszer? Nem, az internet esetleges drágulása. Hiszen ha (megfizethető) net van, akkor minden van: letöltés, megosztás, karosszékből is letudható politikai cselekvés. Ami persze nem cselekvés, sőt maga a nem-cselekvés.

Talán mégsem forradalmi lelkületű nép a magyar? Vagy épp ellenkezőleg: annyira azok lennénk, hogy nem is érjük be kevesebbel, mint egy mindent elsöprő forradalommal? Akár a bal-, akár a jobboldal van kormányon, hajlamosak vagyunk az első sérelemnél diktatúrát kiáltani, aztán várjuk, hogy jöjjön, aki eltörli az egészet a föld színéről. Addig is minek ugráljunk: jobb csendben maradni, illegalitásba vonulni. Pedig többnyire nem forradalomra lenne szükség, hanem egyszerű civil kurázsira, mint akár az említett internetadó elleni tüntetés esetében (ami nem egy új ellenzéki mozgalom zászlóbontása volt, és csak a baloldali pártok teljes reménytelenségét mutatja, hogy annyian szerették volna annak látni). Jó lenne, ha ez gyakrabban megmutatkozna, más, fontosabb ügyekben is. Mert ez teszi egyértelművé – nem csak számunkra, számára is –, meddig mehet el a mindenkori hatalom.

Civil kurázsi nélkül nincs az az intézményi vagy közjogi változás, amely képes lenne visszaadni a magyaroknak a demokráciába vetett, mára alaposan megkopott hitüket. Szabadságharcra viszont nincs szükség minden nap. Amikor elzúgott forradalmaink hőseire emlékezünk, gondoljunk arra is, ők azért küzdöttek, hogy nekünk ne kelljen folyton forradalmat csinálnunk.”