Magyar abszurd

„Aztán sorjáznak előttem a képek: a műanyagból épített buszmegállók, amik kedvéért akár a terméskőből állót is elbontották; amik vannak ott is, ahová nem jön busz, ott viszont nincsenek, ahol sokan várják. A különböző beruházások miatt újra és újra feltört aszfalt nagy magyar találmány, ahogy az is, hogy amikor egy ciklusban létrehoznak valamit, azt a következőben meg kell semmisíteni. Az uniós pénzekre pályázni kell, akkor is, ha arra most pont nincs szükségünk, de ha már adják, vegyük el – bagatell apróság, hogy semmi értelme. Az országot ellepik a fejlesztésekről hírt adó táblák – hol kék zászlóval, hol nemzetivel –, csak aki megáll és elolvassa, az kapkodja a fejét. Láttam én már ötvenmilliós biciklitárolót, harmincmilliós tűzrakó helyet (bocsánat: az pontosan rekreációs célú közösségi pihenőhely volt). Láttam milliárdos biztonságtechnikai fejlesztést, s az erről szóló tábla talán utolsó képe volt a földi világról annak, akit az új lámpa ellenére ott csapott el a vonat.”