„Svédországon már eddig is olyan sebeket ejtett a liberális bevándorláspolitika, amelyeket nagyon nehéz lesz begyógyítani. A visegrádi országok viszont képesek megvédeni magukat, élükön Magyarországgal, amely egész Európa számára az egészséges gondolkodás példája. Meggyőződésem szerint meg fogom érni a kívánatos változás bekövetkeztét – mondta a Demokratának a Budapesten élő Erik Almqvist, a svéd parlament volt képviselője.
– Mi vezette a politikai pályára?
– Szociáldemokrata irányultságú, politizáló családban születtem, mindig érdekelt a közélet. Baloldali neveltetésemnek megfelelően 16 éves koromban csatlakoztam a Fiatal Baloldalhoz, majd a Liberális Svéd Fiatalok tagja lettem. Ez utóbbi nagyjából a magyarországi LMP-nek felel meg, csak kevésbé hangsúlyos a zöld irányvonal. Kerestem a helyem, tele voltam kérdésekkel, melyekre sem a szocialista, sem a liberális ideológiában nem találtam választ. Ezek mindig nagy hangsúlyt helyeztek az egyéni szabadságjogokra, de nem kínáltak jövőképet egy markáns, a közösséget, a teljes svéd társadalmat erősítő közélet megteremtését illetően. Azt tapasztaltam, hogy a baloldal az individualizmust helyezi előtérbe, és nem képes az egész közösséget, a nemzeti identitást megtartó és erősítő távlatos gondolkodásra, és miközben a liberális bevándorláspolitika a létünk alapjait, a hagyományainkat veszélyezteti, a svéd közmédiában erről nem lehet beszélni, helyette például egy olyan állítólagos művészt magasztalnak, aki vérrel fest rettenetes képeket. Azt látom, hogy az irányadó normákat évtizedek óta minden eszközzel igyekeznek aláásni, hogy egy teljesen új, agymosott, engedelmes, alávetett társadalmat hozzanak létre, és a hagyományos jobboldal már nem mer szembeszállni ezzel, mert fél, hogy a médiát és a kultúrát uraló, egyre erőszakosabb baloldal megbélyegzi. Úgy láttam, egyedül az 1988-ban alapított Svéd Demokraták mernek szembeszállni ezzel a veszélyes folyamattal, ezért 2003-ban csatlakoztam ehhez az akkor marginális, mindössze 1,4 százalékos népszerűségű kis párthoz. Nagy árat fizettem érte.
– Hogy érti ezt?
– Rögtön azzal szembesültem, hogy a minta demokráciának tartott Svédországban valójában nincs teljes lelkiismereti szabadság. Nem sokkal a csatlakozásom után eltávolítottak az akkori munkahelyemről, egy ismert konferenciaközpontból, nyíltan közölve, hogy eltávolításomnak a politikai hovatartozásom az oka. Ugyanezért nem kaptam semmilyen támogatást a szintén politikavezérelt szakszervezettől. A megdöbbentő tapasztalat azonban csak nagyobb aktivitásra sarkallt, ami miatt a média célkeresztjébe kerültem. A Svéd Demokrata Ifjúság vezetőjeként folyamatosan gyaláztak, rágalmaztak, és az uszításnak valós fizikai fenyegetettség lett a következménye. Radikális baloldaliak többször is sértő feliratokat mázoltak a házam ablakaira, vagy ötven feljelentést tettek ellenem, egy alkalommal késsel támadtak rám; szerencsére be tudtam menekülni egy étterembe, így nem tudtak megsebesíteni, de halállal fenyegettek.
– Miért nem kért rendőri segítséget?
– Természetesen feljelentést tettem. Az egyik támadómat később fel is ismertem és beazonosítottam a Facebookon. Kiderült, hogy hívják, hol dolgozik, hova jár sportolni. Az információkat átadtam a rendőrségnek, a hatóságnak ráadásul a térfigyelő kameráknak köszönhetően felvétele is van a támadásról. Ennek ellenére eltelt hét év, de még senkit nem vontak felelősségre. Amikor 2010-ben a Svéd Demokraták színeiben a Riksdag tagja lettem, folyamatosan két testőr volt mellettem, még egy zsömlét sem tudtam egyedül megvenni. És a baloldaltól a jobboldalinak vagy konzervatívnak nevezett mainstream pártok sem sokban különböznek, egyszerűen nem mernek szembeszállni az egyre erőszakosabb véleményterrorral.”
