„Hogyan emlékszik vissza a 25 évvel ezelőtt történtekre?
A történetem 1990-ben kezdődött, amikor a második gyerekemmel voltam terhes. Szülés közben komplikációk léptek föl, így császármetszést kellett alkalmazni. A vajúdás kellős közepén jártam, óriási fájdalmak közepette, a szülőszobán mindenki föl-le rohangált. Egyszer csak az orrom alá toltak két papírt, hogy írjam alá, gyorsan, gyorsan. Az egyiken a születendő gyerekem neve volt, arra emlékszem. A másikra meg csak ráböktek, hogy ott a vonal, oda írjam a nevemet, és siessek, mert nem tudnak különben megműteni, és erre a papírra szükség van, ha esetleg meghalnék. Egyáltalán nem tudtam elolvasni, hogy mi volt rajta, nem láttam a fájdalomtól.
Egyáltalán semmire sem emlékszik abból, ami a papíron volt?
Semmire, teljesen homályos volt az egész – az írás a papíron meg a helyzet is. Aztán elvégezték a császármetszést. És egyúttal sterilizáltak, elvágták a petevezetékemet.(...)
Mennyire volt tudatában akkor, hogy önt azért sterilizálták a beleegyezése ellenére, mert roma?
Ott és akkor nem tudtam azonnal, hogy ezért történt. Erre csak akkor jöttem rá, amikor elkezdtem utánanézni a dolognak. És kiderült számomra: annak idején a társadalom érdekeire hivatkozva rendszeresen előfordult, hogy a cigány nőket szüléskor kényszersterilizálták, így nem lehetett több gyerekük.
Az 1990-es években ez a cseh kórházakban valóban bevett gyakorlat volt. Egy 1972-es rendelet tette lehetővé. Ezt a rendeletet 1993-ban eltörölték, de még a kétezres évek közepéről is nyilvánosságra kerültek esetek. Mi a helyzet ma?
Szerencsére ma már nincs ilyen. Azt hiszem, ez annak is köszönhető, hogy az olyan nők, mint én, felemeltük a szavunkat. És mellénk álltak civil szervezetek, mint a mai konferenciát szervező Európai Roma Jogi Központ. Egyszerűen nem hagytuk, hogy ez a gyakorlat életben maradjon. Nagyon örülök, hogy annak idején vettem a bátorságot, és nyilvánosan beszéltem a történtekről. Nem is gondoltam volna, hogy milyen sok nő érintett.”