Vagy integrálunk vagy hazaküldünk – Válasz Sayfo Omarnak

Mit akarhat Merkel? – tette fel Sayfo Omar a kérdést, ami engem is foglalkoztat azóta, hogy a német kancellár bejelentette: a szíriai menedékkérőket nem küldik vissza a Dublin III. rendelet értelmében abba a tagállamba, ahol először az EU területére léptek vagy regisztrálták őket.

Merkel ugyanis egészen pontosan nem azt jelentette be, hogy minden szíriait befogadnak, hanem, hogy ha Németországba mennek, akkor Németország fogja elbírálni a menedékkérelmüket, akkor is, ha például Magyarországon már regisztrálták őket. Persze ez egyrészt a valóságban gyakorlatilag tényleg azt jelenti, hogy csaknem minden szírt befogadnak, ugyanis a szíriai menedékkérők majdnem 100 százaléka megkapja a menekültstátuszt Németországban.

Másrészt Merkel már kezd visszatáncolni, amikor a Keletinél a müncheni vonatra váró-tülekedő migránsok kapcsán felteszi a kezét, hogy „bocsi, ehhez nekünk semmi közünk, de ti tartsátok be a szabályokat és papírok nélkül ne engedjetek fel senkit nemzetközi vonatra”.

Ha zárt táborokba tennénk őket, akkor ugye sérülnének az emberi jogaik és az lenne a baj; ha meg regisztráljuk és szabadon engedjük őket, hogy Merkel hívására, vagy anélkül is megrohamozzák Németországot, akkor meg az a baj. És eközben a schengeni övezet áldásai átmenetileg kényszerűen megszűntek létezni Magyarország és Ausztria között, ami meg a legnagyobb baj.

Na de Németországnak mindez miért nem baj, és miért akarja ennyire befogadni a szíreket?

Arra mérget vehetünk, hogy nem pusztán felebaráti szeretetből. Sayfo Omar szerint azért, mert a gazdaságilag hasznosítható középosztály érkezik Szíriából és velük még jól is járhat Németország. Idáig még egyet is értünk. Megoldási javaslata viszont – miszerint egyszerűen nem kell állampolgárságot adni a bevándorlóknak/menekülteknek és így majd haza lehet őket zsuppolni, ha már otthon nyugi lesz – több sebből vérzik.

Először is, szerintem Sayfo Omar tévesen indul ki abból, hogy Németország kudarcot vallott volna a muszlimok integrációjában. Ez nem igaz: aki kudarcot vallott, az Franciaország. Persze, Németországban sem sikerült tökéletesen (biztos sokan emlékeznek mondjuk a wuppertali saría-rendőrséges sztorira), de ezzel együtt is már-már „sikertörténetnek” nevezhető a német példa mondjuk Franciaországhoz vagy Belgiumhoz képest. Ennek az egyik oka, hogy a németországi muszlim lakosság – egyelőre – jelentős része a szekularizált Törökországból érkezett. A másik – ami viszont áll a szírekre is –, hogy a német társadalom tolerancia tekintetében már a ló másik oldalára is átesett (nehogy szó érje a ház elejét): ezért nagyon befogadóan viselkednek a törökökkel és más bevándorlókkal, és ügyelnek rá, hogy véletlenül se diszkriminálják őket. (Hogy otthon mit gondolnak, az persze más kérdés, és az is, hogy mikor lesz egyszer elegük a túltolt liberális toleranciából. Mindenesetre egyelőre eléggé türelmesek.)

Franciaországban ehhez képest sok helyen szabályos gettó-paneltelepeken élnek – a törököknél egyébként is tradicionálisabb – arabok, ahol valószínűleg sokkal inkább kirekesztve érzik magukat, mint a németországi törökök – még akkor is, ha van francia állampolgárságuk. Ilyenkor fordulnak a második generációs, identitásukat kereső fiatalok a radikális iszlám felé – ott vannak példaként a Charlie Hebdo szerkesztőségében vérengző Kouachi testvérek.

Sayfo Omar szerint nem kell állampolgárságot adni a bevándorlóknak és a menekülteknek, mert akkor könnyen haza lehet őket küldeni utóbb, amikor már nincs rájuk szükség, illetve véget ért a háború a hazájukban. Példaként hozza az Öböl-menti országokat, ahol második-harmadik generációs bevándorlók sem kapnak állampolgárságot, így jól viselkednek, mivel tudják, hogy egy apró stikli miatt kiutasíthatók. Ez első ránézésre egész jó ötlet, azonban nem árt belegondolni, hogy ha nem kapnak állampolgárságot és a helyiekkel azonos elbánást egy idő után, akkor az az integrációt is megnehezíti. Ha a bevándorlók vagy menekültek kirekesztve érzik magukat – például az állampolgári, vagy ahhoz legalább hasonló státusz hiányában –, akkor ők sem törekszenek majd annyira az integrálódásra, és hosszú távon, a második-harmadik generációból sokan esetleg a szélsőséges vallási fanatizmus felé fordulnak.

Persze mivel Sayfo Omar abból indul ki, hogy a németeknél nem sikerült az integráció, így ezen logika szerint nincs mit veszíteni: úgyse sikerült őket integrálni, akkor legalább lehessen őket könnyen hazaküldeni. Csakhogy szerintem Németország alapvetően egész jól tud integrálni – a franciákhoz képest mindenképpen –, bár az még nyitott kérdés, hogy egyszerre ennyi szíriaival mennyire fog ez sikerülni.

A másik dolog, hogy a német és az EU-s szabályozási tendencia pont az ellenkező irányba mutat, mint amit Sayfo Omar felvázol. A kettős állampolgárságot eddig mereven elutasító Németország nemrég bevezette, hogy a második generációs bevándorlók felnőtt korukban is megtarthatják mindkét állampolgárságukat, ha legalább nyolc évig Németországban éltek 21 éves korukig. Korábban 23 éves korukig dönteniük kellett, hogy melyik állampolgárságukat akarják megtartani, és a másikról le kellett mondaniuk.

Az EU-jog részletesen nem szabályozza a bevándorlást, a tagállamok maguk határozhatják meg a letelepedés feltételeit. Annyit viszont mégis szabályoz az EU, hogy ha a tagállami jognak megfelelően valaki letelepedett egy EU-s tagállamban, akkor utána öt év elteltével tartós letelepedett-státuszt kap, ami majdhogynem egyenrangú az állampolgársággal. Nyilvánvalóan azt akarja sugalmazni ezzel az uniós jogalkotó (bár elő nem írja és nem is írhatja), hogy ezen öt év után a tagállamoknak illene lehetővé tenni a honosítást. Mikor a jelenlegi migrációs válság közepette az Európai Bizottság elnökének is csak könnyfakasztó szólamokra futja konkrétumok helyett, akkor nem igazán látszik arra esély, hogy ez a szabályozási tendencia megfordulna.

Valószínűbbnek tűnik, hogy Németország inkább kiválogatja magának azokat, akikből hasznot tud majd húzni és esélyt lát az integrálásukra. Bármit is akar Merkel, azt valószínűleg tudja, hogy az integráció és a hazaküldés esélyének fenntartása nem igazán fér meg együtt.