- Nem is egyet mondok. Pici a kockázat, nagy a szabadság. Bármit mondhatok, mit kockáztatok? Legfeljebb elvisz az ördög. Semmit sem tudnak elvenni tőlem. Az öregség szabadsága, a vélemény szabadsága, a gondolkodás szabadsága többet ér mindennél. Voltak ebben is nagy példaképeim. Ismertem a 90 éves Füst Milánt, átkozódott, hogy meg kell halni. Babits, akit nem ismertem, ugyancsak átkozódott emiatt. Mindenki élni szeret.
- Önt foglalkoztatja a befejezés, az elmúlás?
- Azt sem tudom, mi az. Az elmúlás az jön, azzal nem kell foglalkozni. A halál az élethez képest mindig méltatlan. Nincs méltó halál. Egy középkori gondolkodó mondja, a haláltól nem kell félni, mert, aki meghal, az nem én vagyok. Az én meghatározásom az, hogy élek. Amikor már nem élek, az nem én vagyok. Valóban: az egész élet a halál tagadásából áll. Amíg nem kell pelenkázni engem, amíg a nők visszamosolyognak, amíg jó érzéssel tudok a hegyekben kilométereket sétálni, addig nincs olyan rettenetes veszély. Az meg benne van az életben, hogy nagy mestereim, barátaim már eltűntek. Olyan emberekkel jártam együtt egyetemre, mint Eörsi István, Abody Béla, hol vannak? Nem érdemes visszanézni, előre kell nézni. Ennél izgalmasabb korban, mint ami öregségemre, vagy idős koromra jutott, még nem éltem.