Nem hallgatnak a románok a magyar ellenzékre, tömegével hagyják el hazájukat
Magyarországra tízezrek költöznek Romániából, Romániába hazánkból szinte senki sem.
Hallottam, amint csillapítja a menekülteket, akik elvesztették az önkontrollt. Azt kiabálta nekik, hogy álljatok le, a rendőröket pedig kérte. Emlékezniük kell erre, mindannyian látták. Mégis itt ül, terrorizmussal gyanúsítják.
„A megafonos srácot Jaszirnak hívják, egy helyre kerülök vele az őrizetbe vételek után. Hallottam, amint csillapítja a menekülteket, akik elvesztették az önkontrollt, és haragosan elkezdtek nyomulni a kerítésre. Azt kiabálta nekik, hogy álljatok le, a rendőröket pedig kérte. Emlékezniük kell erre, mindannyian látták. Mégis itt ül, terrorizmussal gyanúsítják.
Nyolc nőt, családokat csuktak be. Egy nő, Marua négyéves gyermekét karolja át. Sokkolták őt az események, azt mondja, van még két lánya, akik viszont a férjével Szerbiában ragadtak. Nem tudja, mi van velük, elválasztotta őket a határ...
Még egy nő Aleppóból. Sír. A gyermeke Szerbiában maradt a barátaiknál, a férje itt van. Kétségbeesésükben jöttek ide. Kérdezem, hogy miért álltak elölre, azt mondják, hogy azért, hogy a rendőrök lássák, nem akarnak ártani.
...Ebben az egész történetben nem az a szörnyű, hogy engem becsuktak. Hanem az, amit láttam. Szíriai nőket is megbilincseltek. Gondoljuk át a rendőri fellépést olyan emberek ellen, akik a jobb élet reményében érkeznek Európába. A háború, a szenvedés, a traumák és a véget nem érő problémák elől. Abban a hitben, hogy békére és boldogságra lelnek. Hogy élhetnek. Egyikük sem érdemel ilyen Magyarországot...”