Kritika és osztriga Göteborgban

 „Az idei göteborgi könyvvásár egyik vendégországa Magyarország volt. A másik Izland, de ez a magyar részvétellel ellentétben különösebben nem borzolta a kedélyeket, a vásári diskurzus az ő esetükben szinte kizárólag az irodalomra korlátozódott. A mi részvételünket számos vita előzte meg, ami összefügg azzal, hogy Skandináviából, s különösen Svédországból, az utóbbi öt évben több alkalommal is hallhattunk kritikus hangokat, akár a médiatörvényről, az alkotmányról, az antiszemitizmusról, vagy a demokrácia általános állapotáról volt szó. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése által ellenünk indított (és nemrég végleg megszüntetett) eljárás zászlóvivői is svédek voltak. S noha voltak nemes közös feladatok is, mint a Wallenberg emlékév és számos olyan apróbb ügy, amelyben a svédországi magyar diaszpóra vagy a magyarországi svéd befektetők játszottak kulcsszerepet, újra és újra azt tapasztalhattuk, hogy valami furcsa morális felsőbbrendűség magabiztosságával tekintenek ránk Skandináviából. (...)

Az elmúlt hetek híradásainak ismeretében szinte már nem is okozott meglepetést, hogy rögtön a megnyitón elhangzottak az obligát minősítések. A migrációs hátterű svéd kulturális miniszter még csak–csak tartotta magát a diplomáciai protokollhoz, ám a szervezők által díszvendégként meghívott orosz–amerikai melegjogi aktivista Masha Gessen, akinek portréja a svéd nyelvű programfüzetről (míg Esterházy Péteré az angol nyelvűről) nézett vissza ránk, kikérte magának, hogy egy fasiszta ország képviselőivel kelljen egy színpadon állnia. Persze mindenki érezte, hogy Gessen túl messzire ment, szabadkoztak is a szervezők, hogy ők nem is sejtették, stb, stb., ugyanakkor persze ezzel a Göteborgi Könyvvásár becsülete rögtön meg is lett mentve: sikerült brutálisan beolvasni a kerítésépítő magyaroknak.

Ezek után már szinte mindegy is volt, hogy mit mond Heller Ágnes a gyér hallgatóság előtt a magyarországi demokrácia állapotáról, vagy Mong Attila egy látványosan túlméretezett, s ennek megfelelően szinte üres előadóteremben a sajtószabadságról. Itt is mindenki hozta a formáját, s aligha voltak olyanok a hallgatók között, akik új érvekre lettek volna kíváncsiak – a leegyszerűsítő ítéletekben való megerősítés viszont mindig mindenkinek jól esett. Ugyanez mondható el az egykori liberális integrációs miniszter, Brigitte Ohlsson társszerzőségével íródott, Hej Herr Diktator című kis könyvének vagy inkább brosúrájának bemutatójáról. A vehemens szerző és a könyv szerkesztője beszélgetett a diktatórikus Orbán–rezsimről, elkerülve így annak a minimális lehetőségét is, hogy valaki a könyv igazságtartalmát egy kicsit is megkérdőjelezze. Arra kérdésre, hogy vajon nem lett volna–e a folyamatosan hangoztatott nemes alapelveknek és vitakultúrának inkább megfelelő, ha valaki »a fasiszta veszély« képviseletében is megszólal, a sajnálkozó, de továbbra is elszánt tekintetet az idő szűkösségére való hivatkozás kísérte.”