A mesének vége

2015. szeptember 15. 09:04

Aki most nem képes a közös európai megoldás keresése közben kiállni saját nemzeti érdekeiért, az el fog bukni.

2015. szeptember 15. 09:04
Őry Mariann
Őry Mariann
Magyar Hírlap

„Berlinből elindult a dominó, az európai vezetők pedig levegő után kapkodnak, és sorra ellenőrzik a határaikat. Pedig Orbán Viktor már az »exodus« első hétvégéjén nyíltan megmondta az osztrák közszolgálati médiában, hogy szerinte le kellene zárni Európa határait, egyúttal Németországnak és Ausztriának világosan ki kellene jelentenie, hogy több menekültet nem fogadnak be. De ez hiába hangzott el az ORF-en, hiszen egyesek éppen saját nagyszerűségüktől megrészegülve ünnepeltették magukat. Kampányban jó az ellenzéknek, ha bénázik a kormány, de valószínűleg mégsem csak a káröröm motiválta a szabadságpárti vezér Heinz-Christian Strachét, amikor kifakadt, hogy ő már hónapok óta mondja, hogy le kell zárni a határt, és mégis, hogy lehet ennyire inkompetens Faymann, aki a magyar kormánnyal való normális párbeszéd lehetőségét is aláásta azzal, hogy minősíthetetlenül gyalázta Orbán Viktort.

Akik eddig azt mantrázták, hogy elég csak átjáróházzá változtatni a hazánkat, hiszen Mutti Merkel majd megoldja a bajt, pofára estek. Egyre többeknek nyílik ki a szeme: nemcsak tagállamok, hanem nemzetállamok is vagyunk, azok élére pedig nem helytartókra, hanem államférfiakra (és persze asszonyokra) van szükség. Aki most nem képes a közös európai megoldás keresése közben kiállni saját nemzeti érdekeiért, az el fog bukni. Mi szóltunk.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KannibálTatárÚr
2015. szeptember 15. 10:06
Orbán megint jól jött ki egy ellene (is) szervezett akcióból. Kétségtelen, hogy a migránsokat azért az Mo.-n keresztül vezető uton vitték, hogy Orbánnak bosszúságot okozzanak, esetleg megbuktassák. (A volt Jugoszlávián keresztül más úton is vihették volna őket Ausztriába). Orbán megerősödött, a libsik meg nagyot buktak.
illiberator
2015. szeptember 15. 10:05
"Berlinből elindult a dominó,..." Téves! A dominó a Keleti-ből indult el, azzal hogy OV az onnan elindult tömegnek szabad utat adott (sőt átszállította) az osztrák határra. Innentől nem volt megállás.
BostonBoy
2015. szeptember 15. 10:00
Kemény, de igaz.
MZ/X
2015. szeptember 15. 09:36
Így-így...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!