Jól megértsd! – az ember véges állat

2015. szeptember 30. 12:48

Sohasem tudtam megérteni: kik azok, kik magokat világpolgároknak nevezik? Az emberi tehetség parányi lámpa, mely egyszerre keskeny kört tölthet meg fényével; s ha egy helyről másra hurcoltatik, setétséget hagy maga után.

2015. szeptember 30. 12:48
Kölcsey Ferenc
Parainesis Kölcsey Kálmánhoz

„Szeretni az emberiséget: ez minden nemes szívnek elengedhetetlen feltétele. Az emberiség egésze nem egyéb számtalan háznépekre oszlott nagy nemzetségnél, melynek mindegyik tagja rokonunk, s szeretetünkre és szolgálatainkra egyformán számot tart.

Azonban jól megértsd! – az ember véges állat, hatása csak bizonyos meghatározott körben munkálhat. Azért ne hidd, mintha isten bennünket arra alkotott volna, hogy a föld minden gyermekeinek egyforma testvérök s a föld minden tartományinak egyforma polgáruk legyünk.

A nap temérdek égitesteket bevilágít, de a világegyetem minden részeire mégsem hat ki: így az ember, ha nagy erőt nyert örökül, s erejének megfelelő állást vőn a sorstól, ezrek, sőt milliomok előtt jótékony napként világíthat; de az egész emberi nemre jóltevő behatást gyakorolni, az a nagyok legnagyobbikának sem adaték.

Sohasem tudtam megérteni: kik azok, kik magokat világpolgároknak nevezik? Az emberi tehetség parányi lámpa, mely egyszerre keskeny kört tölthet meg fényével; s ha egy helyről másra hurcoltatik, setétséget hagy maga után. Bizonyos helyhez kell azért kapcsoltatnunk, hogy azt jótékony világítással állandóul boldogíthassuk.

Minden, ami szerfeletti sok részre osztatik, önkicsinységében enyészik el. Így a szeretet. Hol az ember, ki magát a föld minden országainak szentelni akarván, forró szenvedelmet hordozhatna irántok keblében? Leonidás csak egy Spártáért, Regulus csak egy Rómáért, Zrínyi csak egy Magyarországért halhatott meg. Nem kell erre hosszú bizonyítás; tekints szívedbe, s ott leled a természettől vett tudományt, mely szerelmedet egy háznéphez s ennek körén túl egy hazához láncolja.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
matykox
2015. október 01. 08:31
Régóta sajnálom, hogy sem a Parainesis, sem a nyelve, sem a szelleme nincs az őt megillető helyén a "modern" tanításban. Az eredmény látszik a sok hígagyú ember mentalitásán és viselkedésén.
Akitlosz
2015. szeptember 30. 23:27
"Honnodat, annak természeti kintseit, szépségeit tsak kevéssé is esmérni, több: mint országokat látni. Az ki szülőföldje alánézéséből kél tengerekre, hogy világot láthasson, hasonlatos ahhoz, ki valamely messze látszó bolygó tűz után siet, és lába alá nem vigyázván, arany értzekbe botlik meg, és azokon magát öszvetöri." / Oláh János /
csi
2015. szeptember 30. 15:36
Széchenyi István: "Hány dicsekedik még azzal, hogy Cosmopolita! Gyengeség, hiba halandótul elválhatatlan, de azokkal kérkedni az elromlottság legmélyebb lépcsője: hol a szemérem eltűnt, ott az élet minden bájainak vége. Szerencsére sok ollyast beszél, amit maga sem ért, s olyannal dicsekedik, ami gyalázatára válik. A Cosmopolita tágasb szívűnek tartja magát, s így jobbnak, mint másokat. Ő minden embertársát hordja szívében, midőn a patrióta főképpen csak hazafiait. Ő magasb értelműnek képzi magát, mert minden régi szokáson, bévett ítéleten áthág, egyszerre keresztény, török, atheista lehet, s chaméleoni ügyességgel szabhatja magát a körülállásokhoz, a hasznoshoz. De ily tehetség áltermészet, s többnyire igen sok baltudománynak éretlen és savanyu gyümölcse, s az emberbűl, ki minden sajátságát elveszti, olly csúfot tesz, mint nevetséges a szelíd farkas, s kacajra méltó a láncon idomtalanul táncoló medve, s csúf a legvékonyabb vesszőtül is rettegő kalitkás oroszlán."
balbako_
2015. szeptember 30. 15:36
Kölcsey Ferenc a legmagyarabb kor gyermeke. Ők letisztázták magukban ezen érzelmeket a gyökerekig. Jókaitól tudjuk akkor is éltek Kárpáthy Abellinók, de a közvélemény elítélte őket. A XX.század szocializmusa megkísérelte felülírni és osztályharc fügefalevele alá rejteni a szovjet birodalmi függőséget és proletár internacionalizmussá alakítani az egészséges hazafiságot. Erre jött az amerikai imperializmus által generált multikultúra, ami az USA birodalmi alattvalóit tenyészti és neveli ki. Ez utóbbi lévén a média a markukban van még pusztítóbb, mint a szocialista verzió. Magyarországon azonban egy egészséges iráy mozdult meg és talán egyfajta reformkor is kialakulóban van. Talán...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!