Amikor az Origo és jó néhány munkátlan hónap után a Cinkhez kerültem, és belaktam a helyet, azt mondtam: nagyobb ajándékot nem kaphattam volna az élettől.
„Amikor az Origo és jó néhány munkátlan hónap után a Cinkhez kerültem, és belaktam a helyet, azt mondtam: nagyobb ajándékot nem kaphattam volna az élettől. Igaz, meg is érdemeltem. Jobbat tényleg nem tudtam volna elképzelni sem: végre megint írhattam, rengeteget, és mindig arról, ami érdekelt. Ilyen csak a mesében van – és a Cinknél volt. Azzal a plusszal ráadásul, hogy a dolgok, amik érdekeltek bennünket, és szívesen írtunk róluk, érdekeltek benneteket is.
Sokáig úgy éreztem – és úgy is nézett ki –, hogy erőfeszítéseinket siker koronázza. A tartalom színesedett, az olvasottság nőtt, a beszélgetések és a viták érdekesek voltak, és mindenki majd megőrült a boldogságtól. De voltak azért terveink, olyanok is, amik túlmutattak a konkrét számokon. Például kevesebb reblogot, több originális kontentet szerettünk volna, hogy jobban látsszon, kik vagyunk, mit akarunk, hogy legyen karakteres saját arcunk. Hogy világos legyen, mit jelent, hogy függetlenek vagyunk – önmagunktól és a berögződéseinktől nyilván nem, de a politikától és a gazdaságtól igen –, olyanok, akiket a saját hülyeségeinken kívül nem köt semmi, és nem követünk semmiféle vonalat. Egymásét sem, ha volna olyan.
Nos, abban nem vagyok biztos, hogy ezen a téren valóban-maradéktalanul sikeresek voltunk. Ahogy ránézek a pontokra, amiket tavaly nyáron a teendőinkről összeszedtünk, azt látom, hogy van, amiben megbuktunk. Nem lett több eredeti tartalom: se riport, se interjú, se saját kreatív projekt, semmi hasonló. Olyanból, mint a zsíros-kommunizmusos sorozat – amelyet dettó a kelleténél korábban hagytunk elhullani –, nem egy kellett volna, hanem több tucatnyi.
Ezzel együtt mégsem hagytunk benneteket olvasnivaló nélkül, a gyászreakciókból is ezt a következtetést kell levonnom. Igyekeztünk és sokat dolgoztunk. Bár volt, aki megkérdezte, hogy ezért a szarért tényleg pénzt kapunk-e, ilyen intenzitással blogolni-posztolni-írni mégis igényel egy kis munkabírást és odaadást. Magam is meglepődtem, hogy több mint háromezer cuccot raktam ki másfél év alatt, és nemcsak vicces képaláírás volt ebben, hanem betű is bőségesen.”
A „konvergencia-programként” elhíresült dokumentum az élet minden területére kiterjedne. A Nézőpont Intézet azt is kimutatta, hány emberre lennének hatással a Tisza megszorításai.
Hallom az este arról hazudtál, hogy a ti programotok 140 oldalas lesz és készül.
Igen, ez is kötelező olvasmány, már persze ha nem vagy agyhalott tisza-szektás, és/vagy rohadék propagandista vagy „politikus” ugyanott.
Indul a nemzeti petíciós ívek postázása, március végéig várják vissza a kitöltött íveket.
A biztonságpolitikai szakértő szívesen leülne vitázni bárkivel, de eddig még nem hívták.
Még hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni... Az ember egy kis időre elfordítja vigyázó szemeit az uniós birodalmi központról, erre ott az üvegkalickákban már ismét feltalálták a spanyolcsizm… spanyolviaszt. Most épp a Demokráciapajzs fantázianevű kezdeményezéstől dobtam egy hátast. Demeter Szilárd írása.
A véleménynek ára van. Rasszizmus, megfélemlítés és gyűlölet. A következmények pedig már nem csak szavak: ellehetetlenítés, fenyegetések és állandó nyomás. Mikor vált a megfélemlítés a baloldal egyik legfőbb politikai eszközévé?
A férfi szinte a semmiből sétált fel a miniszterelnök mellé.
Még Ukrajnában is elismerték a szomorú tényeket.
