Zergetoll a pörgekalapon – Nyílt levél Fazekas Sándornak

„Mivel a minisztériumi köztisztviselők számára átláthatatlan K+F+I terület az, amin dolgozni kényszerülnek, ezért szorgalmas adatgyűjtéssel szeretnék a hiányosságaikat pótolni. Éves kutatási terveket készítettnek, amelyekbe az éves vásárlási terv is bennfoglaltatik, és amihez esetleg ragaszkodnak. Nem régen három évre előre kérték a beszerzendő műszerek jegyzékét, sőt árajánlatot is. Eközben nincs olyan cég, amely egy-két hónapnál hosszabb időre garantálna árakat. Ilyesmi vonatkozik az intézetvezetőkkel terveztetett, témákra osztott éves szintű munkaerő órákra is. Minden kutató tudja, hogy egy kutatás irányát miként befolyásolja az első eredmény, s miként változik folyamatosan a terv, az ehhez szükséges anyagok, műszerek és szakértelem igénye. A futószalagszerű/pontosan előre tervezhető eredeti kutatás lehetősége – elárulom – csak a kinevezett szakértők kapacitására méretezett tündérmese. A céltalan adminisztrációval járó herce-hurca viszont sok időt von el a kutatómunkától, vagyis túl drága árat fizetünk azért, hogy az egyébként bizonyára tévedhetetlen köztisztviselők megismerjék a K+F+I ábécéjét, miközben kutatói életpályamodellt kellene felépíteniük, úgy hogy a közalkalmazotti bértáblázatból kivetetik a kutatókat, mert minőségében/elvárási rendszerében teljesen másról van szó. Ellenkező esetben ez a hivatás elveszíti (múlt időt kellene használnom) a társadalmi megbecsülését, és a tehetséges fiatalok más irányba fordulnak. Igen, elhagyják az országot. Kedves Sándor! Ha végzős hallgató lennél, jönnél két nyelvvizsgával, macerás doktorképzést vállalva, minimálbért alig meghaladó összegért nemzetközi minőségű mezőnyben nyomulni? Súlyos felelősség terhel ezért a helyzetért valamennyi rendszerváltás utáni döntéshozót, s így most téged is.

Ehhez hasonló súlyú, hogy a K+F+I osztályod azt hiszi, hogy a rezsi terhére K+F tevékenység valósítható meg. Véleményem szerint az állami tulajdonú intézet azt jelenti, hogy az állam garantálja a béreket, a közüzemi számlák kifizetését, továbbá a rendszeres felújítás költségeit. Kérlek, nézd meg – felújítások hiányában – hová jutott hazánk első mezőgazdasági kutatótelepe (Herman Ottó út 15), amely nem kisebb történelmi érték, mint a mostanában rehabilitált Ludovika Akadémia. Jó lenne, ha minderről nem az jutna eszedbe (mint minden eddigi kormánypárt vállalkozó tagozatának), hogy akkor be kell zárni, és más célra hasznosítani. Erre történnek éppen lépések a MTA itt helyet foglaló intézetrészeivel kapcsolatban, mert a telep csatornarendszerét széttördelték a valaha szakszerűtlenül létesített park fái és a kerítés melletti spontán magkelések. Az értékes telekre minden ciklusban megjelentek azt figyelmesen felmérő érdekcsoportok, vagyis a Herman Ottó úton dolgozó MTA és NAIK intézetek dolgozói évtizedek óta úgy gondolják, hogy hamarosan költöztetik őket, kiszervezik alóluk a kutatótelepet. Bizonyos egyébként, hogy a költözés drágább lesz (az MTA Közgyűlése elé került javaslat félmilliárdra becsüli a két MTA intézetrész költöztetési terveinek elkészítését és az előkészítési munkálatokat), mint a felújítás (ezt a telepi szóbeszéd szerint 1,2 milliárdra becsülte egy generálkivitelező). A költözés alkalmával négy mezőgazdasági kutatási intézet emberei szóródhatnak szét, vagyis nem tartanak az anyaintézetükhöz Martonvásárra/Gödöllőre, vagy ahová a folyamatosan változó érdek irányítaná őket. Súlyos bajban lesz az a miniszter – ez történetesen most te vagy –, akinek a neve mellé kerül majd bejegyzésre ez a mezőgazdasági kutatás szempontjából súlyos rengés. Négy tudományterület hazai jövője tűnhet el a keletkező idő/tér-hasadékban.

Térjünk vissza az adminisztrátoraid ötletére, hogy rezsiből kutassunk. Szeretném, ha világos lenne a tárca ebbéli ötletgazdája részére, hogy a természettudományos kutatásokhoz már közel félévszázada nem elég pár ív papír, egy ceruzacsonk és sok szabadidő. Jobbára matatás várható a rezsiből, vagyis látszat támogatásból látszat kutatás. Ez egyáltalán nem a szándékon múlik. Ha a köztisztviselőid úgy gondolják, hogy az állami intézeteknek a szánalmas magyar K+F+I piacon (amely ebbéli funkcióit már az Európai Unióra testálta) kell megszerezniük a rájuk kimért költségvetési hiányt, akkor súlyosan tévednek. A pályázati rendszerek – nagyon helyesen – csak korlátozott mennyiségű bérköltséget (ez általában új alkalmazásra vonatkozik) és rezsiköltséget fogadnak be. Az ezt illető kreatív könyvelés egy felülvizsgálatban komoly rizikót jelent a konkrét cégvezetésnek, vagyis minimum visszafizetési kötelezettséggel jár. Az a tudományirányítási rendszer, amely bérre és rezsire terhel kutatási aktivitást, abszurd feladat elé állítja a vezetőit. A pótköltségvetéssel aztán lehet úgy eljárni, hogy központilag kapunk és abból adunk, de közben nyilvántartjuk az intézetenkénti hiányt. Ezen az úton bármelyik kutatóintézetet rövid időn belül életképtelennek lehet nyilvánítani, csupán elhatározás kérdése.”