„A migráció nem válság, hanem esély. Esélyt ad arra, hogy tegyük, ami alapkötelességünk: oszd meg ember-tesvéreddel amid van, amire szüksége van! Ha erre a hétköznapi gyakorlatra épül a társadalom, akkor a – cselekvésben életre kelő, mindent átitató, tudatos – szeretet feléd is visszaáramlik. Éljünk ezzel a csodálatos eséllyel!
Igen, lehet, hogy ez itt valaminek a vége, de egyúttal valami új kezdete is. A jelenségre reagálni mindenkinek egyénenként feladata, mindenkinek egyénenként feltett kérdés és lehetőség. Mindaddig, amíg nem fogjuk ezt fel, marad a károgás, a másikra mutogatás, az ostobaság, az erőszak és a világvége. A magam részéről, szomorúan, azt is el fogom tudni fogadni, ha minden marad a régiben, és a gyűlölet, az önzés, a kapzsiság spiráljából nem tudunk kitörni. De mindvégig hiszem, hogy van üdvösség. Egy segítő karnyújtásnyira.
Ez a sok gyűlölet a másik ember felé megmérgezi a lelket, a közös lelkünket is. Nincs jó vagy rossz ember. Mindkettő vagyunk, de nem mindegy, melyik oldalunkat tápláljuk, mert az fog győzni, amelyiket erősítjük. A gyűlölet önálló életet fog élni bennünk, és megöl. Testvérek vagyunk, mi, nem cigány magyarok és cigány magyarok is, emberek, vándorok, reménykedők.”