Ünnepeld velünk ezt a csodát! – Nyílt levél Balog Zoltánnak

„Kedves Zoli! Olvastam mai nyilatkozatodat, és szeretnék néhány megjegyzést fűzni hozzá. Régi ismeretségünkre, a tolerancia és a dialógus iránti kölcsönös elkötelezettségünkre emlékezve bizonyos vagyok benne, hogy levelem elér téged, még ha teendőid meg is akadályoznak abban, hogy válaszolj.

Kedves Zoli! Augusztus első napjaiban Szegeden jártam, miután a határon épülő kerítést is megnézhettem, a rendőrség szíves együttműködésével. Szegeden nem láttam egyetlen bejegyzett karitatív szervezetet sem. Tinédzserek, anyukák, fiatal egyetemi oktatók csomagolták a szendvicseket, hűtötték a vizet, írták négy nyelven a tájékoztatókat, adták mindezeket kézbe, amikor egy nagyobb szállítmány migráns érkezett, majd kísérték fel őket ahhoz a vonathoz, amellyel a magyar kormány rendelkezése szerint tovább kellett utazniuk. Minden bizonnyal nem kívántad ezt a segítő tevékenységet megbélyegezni, a szavaid mégis arra vallanak, hogy az állam helyébe lépő, önként és önerőből megszervezett segítségnyújtást nemhogy nem ismered el, de károsnak tartod!

Kedves Zoli! Bizony, a Keleti Pályaudvarnál és a Nyugati Pályaudvarnál a MigAid és más csoportok képviselői együtt dolgoztak a Máltai Szeretetszolgálattal és a Baptistákkal (sajnos sem más katolikus, sem református segélyszervezet nem jelent meg ott -- pedig milyen szép példát mutathatott volna például a németajkú református gyülekezet, amelynek egykor pásztora voltál!) De az önkéntesek nem panaszkodtak: örültek, ha összefoghattak segélyszervezetekkel, s ha nem találtak ilyen támogatást, megszervezték maguk, amit kellett.

Kedves Zoli! Tudsz róla, hogy a Keleti Pályaudvaron született gyermek, akit az önkéntesként dolgozó orvosok segítettek világra? Mi lehet szebb, mint egy gyermek születése? Mi lehet nagyobb dicséret az országról, mint hogy biztonságban, szeretettel körülvéve tudott életet adni egy anya? Az Emberi Erőforrások Minisztere vagy: kérlek, gondolj bele, hogy azok az emberi, nagyon emberi erőforrások, amelyek lehetővé tették e kisbaba megszületését, elismerést érdemelnek-e a minisztertől?

Kedves Zoli! Minden bizonnyal tudod, hogy tudom, elkötelezettje vagy a humánumnak, a keresztény életnek, Jézus követésének. Nem csodálatos-e, hogy saját szívük hívását hallva magyarok ezrei sietnek fáradt, éhező menekültek segítségére? Nem kell-e ünnepelnünk ezeket a heteket, amikor a magyar polgárok egy része példát mutatott a világnak, amikor azt a bizonyos fényt nem rejtették véka alá?

Mint az emberi erőforrások minisztere, tekints erre az erőforrásra, amely tisztán emberi, amely nem kért semmit, csak tette a dolgát. Ünnepeld velünk ezt a csodát!”