Így például a népet, különösen a fiatalokat nagyon is érdeklő atomerőművek kapcsán égető sürgősségnek tartom az álláspontunk törvénytervezeti rögzítését. Ma ugyanis egyelőre nem tudható, hogy mit akar az MSZP. Az egekbe szökött biztonsági igények horribilis költségei okán ma már nem lehet gazdaságosan atomerőműveket építeni. Ennek okán hagyjunk fel a 'szükség van az atomenergiára, node és habár...' tartalmú okoskodásokkal, s mondjuk ki világosan, Paks I-et a lehető leghamarabb kiváltjuk energiatakarékossággal és környezetkímélő energiatermeléssel, Paks II-t pedig - bármeddig is jutnak el Orbánék - kinullázzuk!
A mai döntéshozók közül sokan tán meg sem érik Paks II tervezett üzembehelyezését, a döntés potenciális kárvallottai, azaz a mai fiatalok zöme pedig egész egyszerűen nem kér az atomból! Ennél nem bonyolultabb a helyzet, főleg ha az új generációk szavazataira is kacsingatunk. Ha mozgósítani akarjuk őket, nosza, ebben a kérdésben kezdeményezzünk népszavazást! Erre már Európa is inkább odafigyelne, ezért a kormány valamivel nehezebben tudná gáncsolgatni. Arra persze ne számítsunk, hogy idehaza jól tűrünk, de valami láthatatlan európai kéz majd jól helyre teszi a kormányunkat. Bár némi szerencsével még ez is meglehet…
Érdemes tehát azt is számba venni, mire alkalmas az EU és mire nem? Sokan csak „Brüsszel” néven emlegetik az EU-t, ami a legnagyobb porhintések világába vezető megközelítés. Brüsszelben ugyanis nagyjából ugyanaz történik, mint egész Európában, vagyis a tagállamok kormányai intézik a dolgaikat. Ezzel az erővel a kormányfők akár rendszeres telekonferenciákat is tarthatnának. Brüsszel ugyanis nem több egy földrajzi platformnál, ahol a tagországok eltérő vagy közös akaratainak következményei koncentráltan megjelennek. Az EU szuverén államok közössége, amelynek közös takarója pont addig ér, ameddig a tagországok akarják. Ha a tagországok elfogadnak közös szabályokat, amelyeket egymással be is akarnak tartatni, az nem Isten csapása egy Brüsszel nevű városból, hanem a megállapodások felett őrködő közös titkárság (Európai Bizottság) alapfeladata.
Arra tehát bizonyosan nem alkalmas az EU, hogy miközben mi magyarok idehaza nagy önállósággal esetleg tetszőlegesen felelőtlen döntéseket hozunk, addig majd ezeket kívülről bárki is helyrehozza! Az EU, vagyis tagállamai ugyanakkor mérhetetlenül türelmesek egymással szemben. Nyilván egyik kormány sem szeretné, ha alkalmasint reá kényszerítenének valamit, ezért aztán erősen ódzkodnak a többi kormány dolgába való beavatkozástól. Ennek értelmében teljesen felesleges olyanokat remélgetni, hogy majd Merkel helyre teszi Orbánt, avagy bármit is megváltoztat. Odamondogatás a maximum, de többnyire még ennyi sem várható.
Az EU viszont kifejezetten alkalmas érdekérvényesítésre, sőt még alkalmasabb azon információk megszerzésére, amelyek a lehetséges alkalmazkodások irányait mutatják. Az EU egyik legkedvesebb elfoglaltsága, hogy közös normákat, szabályokat épít. Más és más okokból, de Hollandia, Luxemburg, illetve Svájc és Norvégia a mintaesetei annak, miként lehet tetemes hasznot húzni a befolyásolásból és az alkalmazkodásból. Míg az első kettő „alapító tagország”, addig a másik kettő egyelőre kívül maradt a formálódó EU-ból. Mind a négyben azonban közös, hogy a leggyorsabban és a leghatékonyabban vezetik be a mindenkori EU normákat és szabályokat, s a lehető legnagyobb együttműködési potenciállal rendelkeznek. Mások, azaz kirívóan a görögök, avagy mi, magyarok inkább a tagságot kevéssé kihasználni képes kategóriában vagyunk, annak minden következményével együtt. Szóval akár viccesnek is tekinthetjük, hogy az amúgy (is) leggazdagabb országok élenjárók a jól jövedelmező közösségi tudatban, a legszegényebbek pedig csak hangoskodva, közben botladozva, és egyre kevésbé felzárkózva balhézgatnak a szégyensoron.
S a szégyensort igazolja az, ami a magyar kormány részéről a menekültek és a bevándorlók problémáját illet. Publicisztikák sokasága írta már meg mindazt, ami ide tartozik, vagy ide fog tartozni, de talán kevés szó esik arról, hogy mit is fognak jelenteni a mai történések hosszú távon? Azt gondolom, hogy ismét jelentősen növekedett a magyarság adósságszámlája a civilizált jövő irányába. Ahogy 1944-ben sokan mentették az üldözött zsidókat, most is magyarok ezrei segítenek menekültek ezreinek. Ám ahogy 1944-ben magyarok százezrei asszisztáltak magyar zsidók százezreinek elhurcolásához, most is olybá tűnik, hogy bántóan sok honfitársunk kattant rá a gyűlöletre.
Nyilván senki nem örül annak, hogy agyonkínzott embercsoportok jelennek meg a határon. Ahányan vannak, annyiféle az ok. Van, aki Afganisztánból, van aki Szíriából és máshonnan kerül ide. Családjuk számos tagja megölve, megerőszakolva, elhurcolva. Menekült társaik közül sokan elpusztultak az úton. Otthonról kimentett értékeiket, ékszereiket pl. Törökországban, Görögországban, Szerbiában vagy máshol euróra váltva, emberkereskedők zsarolásának engedve jutnak el a határainkhoz, ahol az oly vágyott EU-ba léphetnek. Immár a legerősebbek is kimerülve, legyengülve, papírjaikat és szinte mindenüket veszítve esnek be hozzánk. De akárhány bunkósbotos hungaronáci is feni rájuk a fogát, ezek az emberek annyi, de annyi gyűlöletet és megpróbáltatást elszenvedtek már, hogy néhány habzó szájú ‘magyar’ fenyegetését jószerivel épp hogy érzékelik. Ugyanis egy dolgot bizonyosan tudnak. Ha az EU-ba lépnek, bármi is legyen, bármi megaláztatás, vegzálás stb., a puszta életük jó eséllyel megmarad! És ez a lényeg, ez a cél, mert pont ezért menekültek el onnan, ahol a puszta életük nem tud megmaradni!
Azért írom le ezeked Neked, kedves Elvtársam, hogy mérlegelésre bírhasd a környezetedet ebben a felheccelt hangulatban. Például az is érdekes, hogy Izrael több embert fogadott be az elmúlt évtizedben, mint amennyi korábban a lakossága volt. Az arab olajállamokban egyenesen többszörös a bevándorlók súlya a tősgyökeresekhez képest. Jordánia és Törökország is sok-sok millió menekültnek adott helyet, letelepedést. Ezek a tények azért fontosak, hogy megértsük: nem népvándorlás zajlik, hanem a menekültek hullámai Európáig érnek. Európa pusztán töredékét érzi meg a távolabbi valós problémáknak, s őszintén szólva nem is csupán teherviselőként, hanem bizony haszonélvezőként is. A menekültek döntő hányada ugyanis a legszorgosabb és legolcsóbb munkaerőt jelenti! Prüszkölhet a befogadó lakosság egy leszerelhető része, a tőke érdekei ezeket simán felülírják. Csak illusztrációként mondom, hogy Európa szinte összes nehéz munkáját ezek az emberek látják el. Európa ennivalójának, ruháinak, fogyasztási cikkeinek javát a feldolgozás fázisában „európai kéz” szinte nem is érinti. Az más kérdés, hogy jelenleg a menekültek elsőbbséget élveznek a bevándorlókhoz képest. (Földrajzi okoknál fogva az USA kevésbé van kitéve a menekültek beáramlásának, de a vízum-lottó és kiegészítő intézkedéseinek köszönhetően évente ugyancsak több százezer bevándorlót fogad be.)
Nos, a fentieket figyelembe véve az a helyzet, hogy amíg kapitalizmus van, addig bevándorlás is lesz. Nem csak a tőke mozdul az olcsó munkaerő felé, hanem az olcsó munkaerő is áramlik a tőke irányába. A tehetősek kulcsszava a szervezettség! Ebben az összefüggésben kerítéseknek és más látványos marhaságoknak csak a cirkuszi kellékek szerepe jut, s egyedül a balkáni embercsempész bandák árainak felsrófolására alkalmasak. A kérdés maga természetesen komoly határőrizeti, idegenrendészeti és humanitárius kihívás, ám ezeket simán lehetne a mindennapok szintjén, a többi szomszédos országgal, valamint EU-tagállammal együttműködve, okos kormányzati cselekedetekkel kezelni, s alaphelyzetben nem tartoznak a nemzeti sorskérdések közé.
A nemzeti sorskérdés sokkal inkább az, hogy meddig hagyjuk ezt az orbáni testi-lelki bűnbandát a magyar nép nyakán? Hová töpörödik a magyar ész, a magyar lélek? Mi lesz a magyar kitaszítottakkal, a szegényekkel, köztük igen sok cigányemberrel? Mi lesz a gyermekeinkkel, a jövő generációival? Mi lesz a földjeinkkel, a folyóinkkal, a tavainkkal, a városainkkal és a falvainkkal? Mi lesz az egészségünkkel? Mi lesz a munkahelyeinkkel, a nyugdíjunkkal? Ezekben az ügyekben kellene koherens politikai válaszokat adnunk, s ha marad időnk, akkor foglalkozzunk pilótajátékok veszteseivel, bizniszpártok primadonnáival, avagy reinkarnálódni vágyó avatárokkal.
Tisztelt Elvtársam!
Kedves Barátom!
Igazi csapdában vagyunk. Jelenlegi képviselőink kénytelen-kelletlen felesküdtek az orbáni alaptörvényre. Parlamenti tisztségviselőink sajnos kiszolgálják a rezsimet, többen itt-ott (al)elnökösködnek Orbán és Kövér „birtokain”. Jómagam a szerencsések közé tartozom, mert nekem nem kellett ezzel a gyomorgörccsel szembesülnöm, s ennek okán nem is ítélek el senkit. De a tényeket rögzíteni kell!
Mondjuk viszont ki! Nincs az a kényszer-eskü, amely felülírná a magyar néphez való hűségünket! A nép élni akar, s mi, szocialisták pedig azt akarjuk, hogy a nép a lehető legjobban éljen! Nem a csak burzsoázia, nem csak a politikai elit, nem csak a felső tízezer, hanem minden gyerek, felnőtt és idős!
A lehető leghamarabb állítsuk hát elő azokat a törvény-tervezeteinket, amelyek világosan tartalmazzák az Orbán-rendszer jogrendi felszámolását, s az eltulajdonított közjavak, főként termőföldek minél szélesebb körű visszavételét, továbbá az Orbán-rezsim felelőseinek és strómanjainak az Alkotmány eltörlését követően keletkezett, s közpénzekre visszavezethető vagyonának teljes elkobzását, ideértve a külföldről való hazahozatalt!
Vállaljuk fel, hogy 21 éves koráig mindenki részese lehet a számára ingyenes oktatásnak és közétkeztetésnek!
Tegyünk egyenlőséget a magán-, a szövetkezeti és az állami tulajdon közé!
A szociális rendszert úgy alkossuk meg, hogy senki ne legyen kitéve a nettó átlagbér felét alulmúló jövedelemnek!
Az egészségügy terén nem lehet helye több hónapos, sőt éves várólistáknak. Vizsgálatoknál egy hét, rutin jellegű műtéteknél legfeljebb egy hónap a megengedhető.
A családi életet tegyük a legszentebb magánüggyé, beleértve a szabad párválasztás jogát!
Kevés törvény legyen, ám az mind napnál világosabb! A sok és átláthatatlan törvény a korrupció melegágya, de legjobb esetben is csak az „értő elit” eszköze.
Állítsunk hazai normákat! E téren kézenfekvő az EU tevékenységéből fakadó összes vívmány. Nem kell sokat hozzáadnunk! Elöljáró példákat viszont mutathatunk. Ilyen lehet az európai munkahely fogalmának bevezetése. Kvázi „tiszta udvar, rendes ház”. Olyan szerződéses munkaviszony, amelynek keretein belül valamennyi európai munkahelyi norma érvényesül, ideértve a szakszervezeti jogokat is!
A baloldali világkép rombolása ugyancsak az orbáni eszköztár része, s számunkra a leginkább veszedelmes folyamat. Ez a szolidaritás gondolatának kiirtásában ölt testet. Ebben sajnos az MSZP is máig sajátos partner volt (sőt, saját belső viszonyait tekintve akár „élenjárónak” tekinthető). Kétségtelen, nem hagyható figyelmen kívül az egyén felelőssége a saját sorsáért, azonban ennek abszolúttá tétele a baloldaliság, a közösségiség szellemi alapjait károsította. A mai napig azt hisszük, hogy a mi feladatunk a szabadversenyes kapitalizmus gondozása, sőt azt is hisszük, hogy ehhez mi értünk a legjobban. Történelmi tévedés és zsákutca. A rendszerváltás arról szólt, hogy egy másik zsákutcából az európai (és globális) alkalmazkodással jöjjünk ki. Bár ez utóbbi megtörtént, ám pont akkor, amikor a jóléti állam szociáldemokrata víziója épp repedezni kezdett. A szociális piacgazdaság széttöredezését úgy értelmeztük idehaza, hogy a neoliberalizmussal kell valamiféle szövetségre lépnünk.
A neoliberalizmusra adható mai baloldali válasz a „szolidáris piacgazdaság” gondolatkörében keresendő. A kapitalizmus igába fogásában. Hadd húzzon, de nem hagyhatja maga mögött a szekeret, s az azon ülőket! A neoliberalizmus káprázatos előretörése annak köszönhető, hogy a társadalmak - a baloldal hangos horkolása közepette - elfogadták a ‘hadd hasítsanak a gazdagok, abból csak-csak lecsorog valami a szegényebbeknek is’ elvet, s ennek az lett az eredménye, hogy felfelé csapódott ki a világ gazdasági fejlődésének minden haszna, ami a szegények számára leginkább hitel formájában csorgott vissza. Ez bizony a kizsákmányolás non plusz ultrája! Elveszik a megtermelt javakat, s a dolgozók pedig méltányos munkabér helyett életen át tartó hitelbe felvehetik a tényleges teljesítményük értékét. Ebből a spirálból kell kiutat találni. Ez most a baloldal feladata.
Napi teendőkre lefordítva az MSZP-nek a bérharc szervezésével lenne érdemes foglalkoznia. A gyenge szakszervezeti mozgalom fellendítésével. Tíz vasárnapi nyitvatartásos siralmunkra jó ha egy olyan hang jut, amiben a minimálbért követelnénk a közmunkásoknak. Vagy az egészségügyi dolgozóknak - az egyébként szégyenteljes -átlagnyugdíjat meghaladó bérezést. Tíz hazavárós lufiparádénkra jó ha egyetlen olyan nyilatkozatunk jut, amelyben a hazai bérszínvonal növelését követelnénk. És még a fordítottja is kevés lenne annak fényében, hogy szinte minden megszólalásunk a kormányt nógatja erre vagy arra, mintha tőle várnánk a politikánk megvalósítását. Fejezzük hát be a félmondatok puffogtatását, s az általunk kínált alternatívák bemutatására fordítsuk az energiáinkat! Legyen saját mondanivalónk, legyen saját sztorink!
Fentebb tucatnyi sarokpontra, cölöpre, cövekre teszek javaslatot. Az európai baloldali szóhasználatban ezeket nevezzük „vörös vonalaknak” (red lines), ami alá nem megyünk, kompromisszumként sem. Hasonlókat szoktunk gondolni „baloldali minimumok” megjelöléssel, ám bármi is legyen a gyerek neve, az a fontos, hogy megszülessen!
Bízzunk önmagunkban, bízzunk egymásban, bízzunk az ország népében, bízzunk Európában, és cselekedjünk eszerint! Én ezen vagyok, s Téged is erre hívlak! A változás folyamatára!
Baráti, elvtársi üdvözlettel:
Szanyi Tibor…