Látványlibsik

„És igen, így vagyok egy kicsit a magamban látványliberálisnak hívott barátaimmal, ismerőseimmel is. Azokkal, akik szépen kihelyezik a kirakatba a korrekten kifényezett értékéket, a koronaékszernek számító, megengedő toleranciát, majd olyan önfeledten címkéznek, hogy szinte arannyá válik a mondatokban megbújó finom gyűlölet. Oly természetességgel nő az ő szemükben az áruló, mint erdőben a gomba, kiadós eső után.

Elég leheletnyi megingás, kényes rokoni kapcsolat, másféle elköteleződés, picinyke folt a pedigrén, s máris kész az ítélet, megfellebbezhetetlenül. Nincs pardon, nincs kivétel. És épp ez a törzsi mentalitás, amely pillanatok alatt ellenőrizné le az idegenről, a félismerősről, hogy velünk van-e vagy ellenünk, mert ha nincs velünk, akkor esélye sincs, szóval ez teszi egyre fullasztóbbá azt, amiről lelkesen magyarázzák, hogy minden nappal egyre fullasztóbbá válik. Hiszen csak mi szellentünk oxigént, a többiek mind mérges gázokat eregetnek a közbeszéd szűk szobájába.”