Népmesék Leninről és Sztálinról

„Bár kezdetben reakciósnak, a kapitalizmus és a cárizmus szekértolójának bélyegezték, a népmese sem maradhatott ki a Lenint és Sztálint méltató műfajok hosszú sorából. A szovjet népmese bizarr találmány, fából vaskarika: a fantasztikus elemek és az elferdített valóság összekutyulása évtizedek távlatából is elképesztő elegyet képez.

A folklórt egy időre száműzték a Szovjetunióból, ám az új szocialista kultúra később kanonizálni igyekezett a népiséget. Ennek a törekvésnek a lenyomata az 1953-ban — egyébként éppen Sztálin halálának évében — az Ifjúsági Kiadónál megjelent Szovjet népmesék Leninről és Sztálinról című kiadvány, amelyet kinyitva rögvest két szőnyeg képével, beléjük szőve pedig a címszereplőkkel találkozunk — a képaláírás szerint a »turkmén SZSZK ashabadi szőnyegszövőnőinek munkáival«. A könyv valójában abszurd felvonulás, tragikomikus internacionalista parádé, melynek során hanti, számi, kozák, örmény mesélők igyekeznek tromfolni egymás dicshimnuszait a kedves vezetőkről. Hogy valójában kik lehetnek a mesék szerzői — egyszerű koholmányokról van szó, vagy elferdített, utánköltött darabokról — a kötet alapján nem derül ki. »A címlap, a fejlécek és a záródíszek szovjet népi díszítések nyomán készültek« szögezi le a belső borító, ami egyszerűen a népies ornamentikába bepofátlankodó vörös csillagot és a sarló-kalapácsot jelenti.”