Az a 30-as, 40-es korosztály, amelybe jómagam is tartozom, már régóta tisztában van azzal, hogy – feltéve, ha megéri – nem csak 65 éves koráig kell majd dolgoznia.
„Nem lehet megúszni a nyugdíjkorhatár felemelését, hacsak nem nő sokszorosára a munka hatékonysága - mondta egy múlt heti interjúban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója. Spéder Zsolt kijelentésében valójában semmi meglepő nincs, hacsak az őszinte szembenézés gesztusát nem tekintjük annak.
A nyugdíjkérdés lassan olyan témává növi ki magát, mint a politika vagy a foci: mindenki ért hozzá, mégsem jutunk egyről a kettőre. Ennek a legfőbb oka pedig az, hogy a mindenkori döntéshozók egy része a politikai túlélésre játszik, másik része pedig homokba dugja a fejét, miközben ez a játék valójában már jó ideje a mi és a gyerekeink bőrére megy. A tehetetlenség következményeit csak évtizedek múlva érezhetjük ugyan, de szavazni addig is fogunk. Legfőképpen arra, aki valódi megoldást kínál egy tisztességes nyugdíjaséletre.”
Kiderült, a kormány a szakmai érdekképviseleti szervezetekkel történő előzetes egyeztetés nélkül hozta meg döntését egyes külföldi munkavállalók foglalkoztatásának megszünéséről.
Az is kiderült, mennyi pénzt kaphat havonta.
A Telexnek több olyan munkatárs is nyilatkozott, aki nem végzett politikai munkát, mégis távoznia kellett, pedig a Tiszára szavazott.
Ahogy többször elmondtam, erősen torzítóak a nominális GDP összehasonlítasok.
„Magyarország jövője szempontjából elengedhetetlen a kiszámítható gazdasági környezet és a forint stabilitásának megőrzése” – fogalmazott a miniszterelnök.
Mi is ráfizethetünk a politikusok fizetéscsökkentésére, még a vegyes Tisza-csapatéra is.
Az országspecifikus ajánlások nem az állampolgárok jólétéért, hanem a befektetők érdekeiért készülnek Brüsszelben.
A notórius hazudozó hazugsággal vádolja minden ellenfelét, és a tömeg neki hisz, mert nem az a lényeg, ki hazudik, hanem az, kinek hisznek.
