Srebrenica hosszú árnya

„Igen, tudjuk: Milosevics, Mladics és a megvadult szerbek. De – mint általában a történelem sötét pillanatai – a srebrenicai történések is hosszú ideig tartogatnak még vérlázító adalékokat a jövő generációinak. Florence Hartmann (a Le Monde belgrádi tudósítója, aztán a délszláv háborúban elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai törvényszék munkatársa, később pedig Carla del Ponte főügyész szóvivője) napokban megjelenő könyvében például feltárja Washington, Párizs, London és az ENSZ felelősségét a srebrenicai vérfürdőért. Jelenleg Bosznia-Hercegovinában a három államalkotó népesség, a bosnyákok, a horvátok és a szerbek egymástól elkülönülten élnek, s más-más jövőt építenek. Az ország gazdasága katasztrofális állapotban van, az aktív korú lakosság fele munkanélküli, a tavalyi éhséglázadások bármikor kiújulhatnak, a menekültek kedvenc útvonalává vált a balkáni állam. A húsz évvel ezelőtt az amerikai Daytonban megkötött, a boszniai háborút lezáró egyezményt ma is viták övezik. Az Egyesült Államokban viszont elégedettek. Az amerikai vezetéssel annak idején tető alá hozott boszniai rendezést életképesnek tartja John Kornblum, aki tagja volt a tárgyaló delegációnak. A diplomata nonszensznek nevezte azokat a most napvilágra került információkat, miszerint Nagy-Britannia és az Egyesült Államok úgy kényszerítették ki a fegyverletételt, hogy a végjáték-stratégia részévé tették Srebrenicát, s ezzel vált a szerbek prédájává a település. (...)

A mostanra az uniós integráció élharcosaként politizáló Alekszandar Vucsics a boszniai háború idején a szélsőséges, nacionalista Szerb Radikális Párthoz tartozott, és kemény hangvételű beszédekben védte a boszniai szerbek lépéseit. 1995 nyarán például – néhány nappal a srebrenicai vérengzés után – azt mondta: »ha meggyilkoltok egy szerbet, mi száz mozlimot gyilkolunk meg«. Vucsics 2008-ban kivált a radikális pártból, 2010-ben pedig már szégyenletesnek nevezte a húsz évvel ezelőtti mészárlást.”