Utáltam óvodába járni, ovis barátaim sem voltak. Az iskolában viszont minden megváltozott: imádtam a könyveimet, azt, hogy tanulok. Persze megdöbbent a család, amikor az első év végén könyvet kaptam a jó tanulmányi eredményeimért. Talán akkor gondoltak bele először: lehet, hogy Zsuzsi kicsit más. Osztályfőnököm később mégsem ajánlotta a gimnáziumi továbbtanulást. Rosszulesett, amikor a pályaválasztási beszélgetésen közölte: bár jól tanulok, szerinte „ilyen mentalitással” nem tudnám elvégezni a gimnáziumot. (…)
Igaza van. De hát éppen ezt akadályozza meg a kormány azzal, hogy a tankötelezettséget tizennyolcról tizenhat évre csökkentette.
Pedig a lehető legfontosabb, hogy a gyerekek sokáig maradjanak az oktatási rendszerben. Nem arra értem, hogy bukdácsolással, időhúzással hosszú évekig üljenek az iskolapadban. De lehet őket inspirálni, a gyengébbeket segíteni a felzárkózásban. Meggyőződésem, mert az én példám is mutatja roma és nem roma gyerekeknek is: a tudás révén új utak, más lehetőségek választhatók.”