„Az Infotörvény módosítását az eredetileg kitűzött októberi dátum helyett már a jövő hétfőn, kivételes eljárásban, érdemi vita nélkül fogadja majd el az Országgyűlés. Ez többet jelent annál, mint hogy megint csúfot űznek belőlünk. Nem akármiről, arról a törvényről és az általa létrehozott, mára nagyrészt szétvert intézményrendszerről van szó, amely húsz éven át az alkotmánybíráskodás mellett a szabad Magyarország védjegye volt, és amelyet úgyszintén kivételes nemzetközi elismerés övezett. Ezt most úgy teszik tönkre, hogy a parlamenti ügymenet biztosította néhány hónapnyi haladék a kormánypártok szerint a »fontos jogalkotói célkitűzések késedelmes megvalósítását eredményezné«. A sors fintora, hogy a törvény előterjesztője Trócsányi László valaha maga is a jogtudomány művelője volt.
De valójában mit is mond ez a törvénymódosítás és mik lennének a jogalkotói célkitűzések?
1.
Ezentúl nem lehet az adatkérő azonosítása nélkül közérdekű adatot igényelni, mert »az adatigénylésnek nem kell eleget tenni, ha az igénylő nem adja meg nevét«. E szabály szabadságkorlátozó jellege különösen veszélyes. A magyar jogállami forradalom annak idején ezt a közszabadságot a szóban forgó jog sajátos szerkezetére tekintettel kivételesen tágkeblűen biztosította. Abból indult ki, hogy a közérdekű adathoz hozzáférés nem állampolgári, hanem olyan alkotmányos jog, amely bárkit megillet. Ez a vonása pedig, noha a jog nem alanytalan, fölöslegessé teszi az adatigénylő azonosítását. Ennek mostantól vége. Az adatigénylőnek sokszor akad félnivalója, mert olyasmit szeretne tudni, amit éppen el akarnak előle titkolni. Ne szólj szám, nem fáj fejem! – mert a hatalom megbüntet.
A továbbiakban az adatszolgáltatás megtagadható, ha valaki egy éven belül azonos adatkörben kér információt. Mindenki tudja, hogy az adatkezelő gyakran nem arra válaszol, amit tőle megkérdezték, és ha válaszol is, válasza rendszerint hiányos.
Továbbá, miközben a demokratikus államban a hivatali működés természetesen nyilvános, és a nyilvánosság kérés nélküli vagy kérésre tájékoztatása minden közhivatal alapfeladata, a törvényjavaslat egyenesen a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű (brrr!) igénybevételéről beszél, és erre tekintettel állapíttat meg olyan, akár önkényes díjazást, amelyet az adatkérő vagy kifizet, vagy a közérdekű adathoz soha nem fér hozzá.
Amennyiben a szöveg szerzői jogi védelem alatt áll, ott ezentúl nincsen aktanyilvánosság, legfeljebb betekintés. Ez a szabály az állami pénzmosodák milliárdokért készített, feltehetően vicces tartalmú tanulmányait a nyilvánosság számára, legalábbis a következő rendszerváltásig, elérhetetlenné teszi.
A döntéselőkészítő adatokat ezentúl akkor nem kell kiadni, ha az irat valamely ködös jövőbeli döntés megalapozását szolgálja. Azaz a határidők elteltéig sohasem.
2.
Vessünk egy pillantást azokra a »fontos jogalkotási célokra«, amelyekről a tervezet hallgat!
Az univerzális és a regionális nemzetközi emberi jogi dokumentumokban, az Ember és a Népek Jogainak Afrikai Kartáját leszámítva, az információszabadság rendszerint -- történetileg indokoltan, de logikailag tévesen --, a véleménynyilvánítás szabadságának árnyékában húzódik meg. Pedig a gondolkodásban jó esetben előbb van az ismeret, és ezt követi a vélemény.
Nyilvános bírálat nélkül nincsen demokratikus változás. Az elnyomó rendszerek legfőbb ellensége - minden demokratikus politikai berendezkedésnek pedig legfontosabb támasza - a gondolkodó személy, azaz az önálló ítéletet alkotó elme.
Az ismeretektől elzárt ember a mindenkori hatalom bábja.
Annak a véleménynek a neve, amely mögött nincs szabadon keresett, meglelt és mérlegelt ismeret: előítélet. Az ismeretektől elzárt egyén - Ezt ismételjük meg! - a hatalmasok játékszere.
Az ilyen világban az állam tervei szerint löttyen a gyűlölet ide és oda: lehet a gyűlölködés célpontja a szegény éppen úgy, mint a gazdag. Lehetnek a gyűlölet célpontjai a menekültek vagy a cigányok, a filozófusok éppúgy, mint az idegen zsoldban álló civil szervezetek, a zsidók, a muszlimok, a bankárok és az imperialisták vagy akár maga az Európai Unió. A lényeg csupán az, hogy azt ne lássuk, ami valóság.
Mindez anakronizmus. Az informatikai korban az információs elnyomás nem tud korlátlan lenni.”
