Ezentúl nem lehet az adatkérő azonosítása nélkül közérdekű adatot igényelni, mert »az adatigénylésnek nem kell eleget tenni, ha az igénylő nem adja meg nevét«. E szabály szabadságkorlátozó jellege különösen veszélyes. A magyar jogállami forradalom annak idején ezt a közszabadságot a szóban forgó jog sajátos szerkezetére tekintettel kivételesen tágkeblűen biztosította. Abból indult ki, hogy a közérdekű adathoz hozzáférés nem állampolgári, hanem olyan alkotmányos jog, amely bárkit megillet. Ez a vonása pedig, noha a jog nem alanytalan, fölöslegessé teszi az adatigénylő azonosítását. Ennek mostantól vége. Az adatigénylőnek sokszor akad félnivalója, mert olyasmit szeretne tudni, amit éppen el akarnak előle titkolni. Ne szólj szám, nem fáj fejem! – mert a hatalom megbüntet.
A továbbiakban az adatszolgáltatás megtagadható, ha valaki egy éven belül azonos adatkörben kér információt. Mindenki tudja, hogy az adatkezelő gyakran nem arra válaszol, amit tőle megkérdezték, és ha válaszol is, válasza rendszerint hiányos.
Továbbá, miközben a demokratikus államban a hivatali működés természetesen nyilvános, és a nyilvánosság kérés nélküli vagy kérésre tájékoztatása minden közhivatal alapfeladata, a törvényjavaslat egyenesen a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű (brrr!) igénybevételéről beszél, és erre tekintettel állapíttat meg olyan, akár önkényes díjazást, amelyet az adatkérő vagy kifizet, vagy a közérdekű adathoz soha nem fér hozzá.
Amennyiben a szöveg szerzői jogi védelem alatt áll, ott ezentúl nincsen aktanyilvánosság, legfeljebb betekintés. Ez a szabály az állami pénzmosodák milliárdokért készített, feltehetően vicces tartalmú tanulmányait a nyilvánosság számára, legalábbis a következő rendszerváltásig, elérhetetlenné teszi.
A döntéselőkészítő adatokat ezentúl akkor nem kell kiadni, ha az irat valamely ködös jövőbeli döntés megalapozását szolgálja. Azaz a határidők elteltéig sohasem.
2.