Nyugaton a helyzet változatlan

„Akkor mi kell ahhoz, hogy felminősítsék Magyarországot? Ilyenkor derül ki, hogy mégiscsak vannak úgynevezett szubjektív szempontok, amelyek alapján az intézetek értékelik az országokat: pontozzák a gazdaságpolitikát, a politikai stabilitást, vagy az adósságkezelő munkáját is. Ezek közel egyharmados súllyal esnek latba, s ezzel tudják magyarázni az olyan furcsaságokat, hogy miért fog annyira másképp a ceruzájuk a hasonló helyzetben lévő »ügyfelek« esetében. Ha Magyarországról van szó, állandóan a kockázati tényezők között említik a nem szokványos gazdaságpolitikai kurzus várható folytatódását. Azaz a hitelminősítők elemzői nem fogadják el azt a pesti érvelést, hogy a megelőző évek hirtelen fordulatait követően a magyar gazdaságpolitika már konszolidációs korszakba lépett, és kiegyezésre törekszik a bankokkal is. (…)

Az elmúlt években az Európai Unió is megregulázta a hitelminősítőket. Ugyanis csak egy ország (vagy vállalat) nem fizetésének valószínűségét kellene mutatniuk, ám elhamarkodott döntéseikkel sokszor maguk is hozzájárultak a válság eszkalálódásához. Több uniós tagország esetében például teljesen indokolatlan időpontokban változtatták meg az állampapírok besorolását, ami súlyosbította a bajt. A kellemetlen meglepetések elkerülése végett az ügynökségek többé nem értékelhetnek akkor, amikor jónak gondolják. Előre össze kell állítaniuk egy naptárat, ahol megjelölik az országok hitelkockázati értékelésének időpontját. Az adósminősítések száma évente nem lehet több háromnál, s ettől csak indokolt esetben lehet eltérni. Miután gyakori panasz, hogy a hitelminősítők kullognak a piac értékítélete után, Brüsszel azt is előírta, hogy az országok besorolását 12 hónap helyett félévente kell felülvizsgálni.”