Hatalomról, összeesküvés-elméletekről és a nemzetközi kapcsolatok újrafelfedezéséről

2015. július 18. 12:57

A közös Európa varázsigéje álomba ringatott minket, s a szép új világban egyáltalán nem érdekelt bennünket, hogy a globális struktúrák hogyan működtetik a rendszert.

2015. július 18. 12:57
Csizmadia Ervin
Mandiner

Vendégszerzőnk, Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatójának írása.

 

Most, hogy a görög válság első akut szakasza lezárulni látszik (s persze jönnek majd az újabb szakaszok), remek alkalom kínálkozik számunkra arra, hogy a fejleményeket egy másfajta, a görög válságon is túlmutató kontextusba helyezzük. Ez a kontextus egy olyan összefüggést hoz újra elénk, amelyről az elmúlt 25 évben jórészt elfelejtkeztünk, vagy inkább azt hittük, hogy többé talán nem is „játszik” a politikában. Nem másról, mint a nemzetközi kapcsolatokról van szó.

Amennyire fontos szerepet játszott ez a fogalom az amerikai-szovjet kapcsolatok pangása, a hidegháború idején, olyannyira kisatírozódott akkor, amikor a világ a 90-es évek elejétől – úgymond – egypólusúvá vált.

Ma már egyértelműen megállapíthatjuk el, hogy a „történelem vége” tanához szinte logikusan odaforrasztódott a „nemzetközi kapcsolatok vége” gondolat, ami ha nem is kifejtve, de azt volt hivatva bizonyítani, hogy az új világban nem is érdekesek ezek a kapcsolatok, hiszen, ha minden ország belépett a liberális demokrácia világába, akkor a nemzetközi kapcsolatok hagyományos szerepe is leértékelődik.

Mintha bizony valami szürke köd szállt volna a szemünkre, s pont akkor, amikor a nemzetállamok kora után a globalizáció kora köszöntött ránk; s amikor a lehető legnagyobb szükségünk lett volna arra, hogy elmélkedni kezdjünk különböző fejlettségű országok egymás mellett éléséről és koevolúciójáról. Ugyanis (s ma már ez is világos) a liberális demokráciába fejlettségük nagyon különböző fokán álló nemzetek léptek be. A közös Európa varázsigéje azonban álomba ringatott minket, s egyáltalán nem fordítottunk kellő figyelmet arra: milyen mechanizmusok, szabályok, együttélési normák határozzák majd meg fejlett, kevésbé fejlett és fejletlen országok intézményes együttélését. A szép új világban egyáltalán nem érdekelt bennünket, hogy a globális struktúrák hogyan működtetik a rendszert. Ennél fontosabb volt, hogy demokrácia van, s hogy azt a mindennapokban milyen viszonyok formálják, másodlagos kérdéssé vált.

Nem véletlen, hogy akik választ kerestek (mert persze azért szép számmal voltak és vannak ilyenek) az új működésmód lényegére, a legtöbbször az összeesküvés-elméletekig jutottak el. Miért? Azért, mert a mainstream magyarázatok tengerében elveszett az igény a folyamatok háttérbeli összetevőinek értelmezésére. A globalizáció és a liberális demokrácia kora – paradox módon – nem számolt a nemzetközi kapcsolatok jelentőségével.

Ez azért is szembetűnő ma már, mert miközben nagyon gyakori érv mainstream oldalról, hogy a nemzetállamok után vagyunk, a külkapcsolatokat illetően mégis szinte a nemzetállami magyarázó elvek maradtak túlsúlyban s meglehetősenkeveset tudtunk a nemzetek fölötti mindennapi struktúrákról és mechanizmusokról.  Ez egy nagyon komoly (ha tetszik) elméleti hiányosság, s azért is tűnik ez most nagyon fel, mert éppen a görög történetben (de mondhatnánk a magyart is) látszik: milyen nagy szerepe van továbbra is a nemzetközi kapcsolatoknak. De mondhatnánk hatalmi viszonyokat is. Amikor például a leköszönt görög pénzügyminiszter a minap beszámolt tárgyalási tapasztalatairól, abban nem is az elképesztő konkrét közlendők a lényegesek, hanem annak a világnak a bemutatása, amelynek lényegéről eddig a válságig jószerivel mit sem tudtunk. Merthogy – amint már írtam – a nemzetközi kapcsolatokban való gondolkodást hibernáltuk az elmúlt 25 évben.

Épp e hibernálás miatt a politikáról egy olyan képzete van az átlagos választónak, hogy az pusztán belpolitika. Természetesen nincs ellenemre, ha egy ország vezetői maximálisan érvényesíteni kívánják az úgynevezett nemzeti érdeket. Csakhogy a politika nem csupán, s talán nem is elsősorban belpolitika. S a hibernált külpolitika viszonyok éppen a belpolitikai korlátokra, a nemzetközi viszonyokban rejlő aszimmetriára, a nemzetközi hatalmi erőviszonyok fontosságára irányíthatja a figyelmünket. A nemzeti látószög felől ezek a viszonyok nem látszódnak vagy nem eléggé hangsúlyosak. Ha a görög válságnak van magán túlmutató hatása, az pontosan az, hogy rámutat ennek a konstellációnak a drasztikus és drámai jelenlétére, arra hogy a „történelem végével” nemhogy nem szűnt meg a nemzetközi hatalmi viszonyok szerepe, hanem – jórészt persze rejtve – még tovább is erősödött.

Ráadásul van még egy dolog, ami miatt ezt a témát most érdekes szóba hozni. sokszor írtam már Matolcsy György Amerikai birodalom című, 2004-es könyvéről. Ebben a szerző igen szimpatikus és meggyőző módon azt fejtegeti, hogy a magyar politikai elitek a történelemben mindig akkor követték el a legnagyobb hibát, ha ettől a külső erőtértől függetleníteni akarták magukat.  Ebből adódóan receptje az, hogy a magyar jobboldal ezt a hibát többé ne kövesse el. Mondta ezt 2004-ben, az első Fidesz-kormányzás tanulságait levonva.

Érdemes lenne megkérdezni tőle, hogyan látja ezt ma. S érdemes lenne Magyarországon végre vitát nyitni a belpolitikán túlmutató nemzetközi kapcsolatokról.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nielsen
2015. július 19. 12:35
Köszönjük Ervin, mehetsz a Csányi kasszához, ha még onnan kapod a zsét és nem az RWE-től.
puszika
2015. július 19. 10:36
Emberek! Lám,egyre világosabbá válik,hogy a baloldali kormányok miért és hogyan tekintették etalonnak a nyugatimádás mércéjét.Pedig a nyugat csak a saját érdekeit védte mindenáron.A mi rovásunkra is!! Most amikor,be kellene ismerni e politika károsságát,jó balkezes megmondóembereink azonnal az elmúlt 25 évre váltanak,nehogy véletlenül valami nagy hibába essenek.Így lehet mindenkit besározni,felelősség nélkül. Ezt a módszert követi Csizmadia megmondó is! Kedves Csizmadia,ne nézzen bennünket ennyire hülyének. Már átlátunk a szitán!!
imres
2015. július 19. 09:30
Csizmadia Ervinnek tökéletesen igaza van. Az utolsó gondolatok kivételével. Mert a nemzetközi kapcsolatokból Magyarország még véletlenül sem zárta ki magát. Kiváló példákat tudunk hozni az elmúlt évek gyakorlatából. Olyan országokkal fejlődött gazdasági és egyéb kapcsolatunk, amikkel az előző kormányok egyáltalán nem foglalkoztak. A politikai elemzésben mindig nagyon fontos, hogy a szerző hová helyezi a hangsúlyt. Csizmadia a hagyományos kapcsolataink megszállottja :) . Ezért is hiányolja, hogy a nyugati kapcsolatainkat lojálisabban kezeljük. De felmerül a kérdés: vajon egyoldalúan a magyar kormány bűne-e külkapcsolati rendszer némi zsugorodása? Vagy esetleg nem arról van-e szó, hogy a liberalizmus mégsem tűri a tőle eltérő másságot és belepofázik olyan ügyekbe, amihez semmi köze. Mert azt azért csak szóvá kell tenni, hogy az Alaptörvény és a médiatörvény, annak ellenére, hogy kiállta a demokrácia-próbát még nyugaton is, a mai napig a támadások kereszttüzében áll. Vajon miért? Azt ugye mégsem állíthatjuk, hogy a magyar kormány külkapcsolatainak sorvadása az oka. Én úgy látom, hogy inkább a liberálisok támadásai okozzák a kapcsolatrendszer módosulását.
krotak
2015. július 18. 16:34
Béke soha nem lesz a Földön. Amikor a pár millió sorsába beletörődő rabszolga azt hiszi, hogy nyugodtan élhet, uraik amiatt fognak egymásnak esni, hogy ki van szakszerűbben körülmetélve.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!