Bácska a mi Lampedusánk

„A menekülttémával a kormányzat a belpolitikában is visszafestheti a kezdeményező, cselekvő, problémamegoldó hatalom képét, amely helyére egy ideje bekúszott az oligarchaépítő, mamelukgyártó, önnön pöffeszkedéseibe bezáródó párt választói érzete.

Ezt az arcélt most elrejtheti az intézkedő, háborúzó, határozottan döntő kemény kéz – kérdés, hogy a csatába hívó, emberi szorongásokra és rend iránti vágyra építő stratégia meddig érdekes, mekkora lesz a belpolitikai hatótávolsága a kirakatba állítva; vagyis, hogy a kínai klasszikus, Szun-Ce megállapítása érvényes-e a helyzetre: »A vesztes sereg először harcol, és csak utána keresi a győzelmet.«

A józan közép számára az a szomorúság ebben a helyzetben, hogy a meglehetősen blőd és gonosz plakátkampány után egy fontos ügy értelmes, moderált, árnyalt megvitatásának esélye veszett oda, onnantól az indulatok két szélsőséges végpontja dominál, a felkorbácsolt hisztéria működteti a sablonválaszokat pro és kontra. Kár ezért, ám túl sok tétet rakott erre a játszmára maga számára a hatalom: itt most ugyanis a »néger« puszta látványának is tábor-újraszervező erőnek kéne lennie.”