Üzenetek a toronyból

„A lényeg már rég nem az égbekiáltó kettős mérce (ezt már szinte megszoktuk), hanem több százezer ember kilátástalan helyzetének napi politikai célokra használása Európa-szerte. A magyarokról rasszista, kirekesztő képet festenek, miközben több uniós tagállam is a kényszerű védelemre rendezkedett be változatos eszközökkel, a Földközi-tengeren cirkáló hadihajóktól a schengeni övezet lezárásáig. Nálunk sajnos a román bevándorlókkal való riogatás ugyanolyan sikeresnek bizonyult egykor, mint az emberek félelmeire apelláló mostani plakátkampány, amely bármennyire is etikátlan, önreklámként és figyelemelterelésként remekül működik. Mert egyértelmű, hogy e hatalmas médiafelhajtás nélkül is meg lehetett volna erősíteni a déli határt, és bezárni a törvényi kiskapukat. Nem adhat felmentést, hogy máshol sem különb a helyzet.

A nemzetközi szervezetek évek óta bénultan figyelik a közép- és közel-keleti, valamint az észak-afrikai konfliktusok elmérgesedését, a túlnépesedés és a munkanélküliség miatti feszültségek robbanását. Az unió is csak akkor kezdett foglalkozni a témával, amikor sajtóhír lett a líbiai partoknál a tengerbe veszett 900 menekült tragédiájából.

Az elefántcsonttoronyban élő uniós vezetésnek továbbra sincs működőképes külpolitikája – a térségbe irányuló európai fegyverembargó eltörlésén kívül. A demokratikus eszmék felkent hirdetői belebuktak a menekültkérdésbe, és nem maradt erkölcsi alapjuk elmarasztalni a magyarokat. Az uniós politika nem talált megoldást, ezért – jobb híján – erkölcsi kérdést faragott a menekültügyből. Így lett a magyar kerítésből is egy »nagy fal«, ami – a történelemben láttunk már rá példát – bármikor megkerülhető.”