„Szóval próbáljuk legalább a termő vágókat szinten tartani, Krisztián csapata megrotálta és megkapálta a szőlők sorát, a sorközben pedig vidáman virít a gaz. Emiatt és az aszály miatt kissé nitrogénhiányos a szőlő, amit majd lombtrágyával pótlunk. Sajnos sok átoltáson tűnik gyengének, valószínűleg az alanytőke nem volt elég erős a furmint vesszőhöz. A jövő héten megpróbálom visszafogni ezeken a tőkéken a hajtásokat: kevesebb, de erősebb hajtást szeretnék.
Az új tőkék közül a tihanyi kék idén is kétleveles állapotban álldogáll: szerintem itt szar volt az alany, nem létezik, hogy minden más tőke vidáman tud nőni, kivéve ezeket. A rizling, amit tavaly nyáron ültettünk kb. ugyanakkora, mint a tihanyi - de míg a rizlingből 90% körül van az eredés, tihanyinál jó, ha az 4-50%-ot eléri a kihajtott tőkék száma. Sajnos olyan kapásokat sikerült szerezni, akik még ebből a kevésből is kivagdaltak párat (majd visszadugdosták a földbe, hátha nem jövünk rá, mitől vágódott el a tőke a nyak alatt). De ezek óhatatlan veszteségek.