„A holokauszt oktatása része a középiskolai tananyagnak. A leglényegesebb dolgokat a nebulók már gimnáziumban megtanulják, és ha úgy érzik, ez az ő pályájuk, egyetemen továbbtanulhatják. És még ha be is vezeti a katolikus egyetem a tárgyat, érdemesebb volna a szabadon választott szekcióba pakolni. Ekkor azonban már valóban olyan egyetemi kurzusról lenne szó, amely kényes kérdéseket is felvethet, vitát generál stb. Ha egyetemi szinten akarja valaki megérteni a holokausztot, akkor ahhoz kevés az »antiszemitizmus elleni küzdelem« célkitűzése. Ott akkor szó kell essen pl. az intencionalisták és funkcionalisták – sokszor igen heves – vitájáról, vagy Hannah Arendt Eichmann-könyvéről, amelyben a gonosz banalitásáról írt. Talán emlékszünk még arra, a német filozófusnő mit kapott könyve megjelenése után az »elfogulatlan« és »mértékadó« »nemzetközi tudományos közösségtől«. Ha nem emlékszünk, kitalálhatjuk.
Amennyire méltányolható a holokauszt-oktatás mint célkitűzés, sőt adott esetben az antiszemitizmus elleni küzdelem is mint célkitűzés (csak ne mossuk egybe a kettőt), annyira érthető a hallgatók tiltakozása is, még ha annak egyes pontjai abszurdak is. (Nem kívánok belemenni abba, hogy pl. a roma és/vagy meleg-holokausztot hiányolják a hallgatók, ezt már tényleg meghagyom az elszántaknak, akik hajlandóak bíróságra járni.) Egyébiránt épp egy katolikus egyetem hallgatói számára – amennyiben ismerik a katolikus erkölcsi és hitelveket – evidensnek kell lennie a holokauszt borzalmának.
Kötelező kurzussal az antiszemitizmus ellen küzdeni nem épp a legszerencsésebb. Ez a hamisítatlan aufklärista logika: a világot egy nagy tanteremnek tekintjük, és ha jól belemondjuk a zemberek/diákok arcába, hogy mi hogy van, akkor azt majd úgy fogják gondolni. Erre azért ne fogadjunk.”