Nem szabad túl sokat várni a büntetőjogtól

„Ön szerint a holokauszttagadás vagy a kommunista rendszer bűneinek tagadása kapcsán is ezzel a kérdéssel szembesülünk?

Ugyanez a dilemma vetődik fel itt is, a konferencián is erre próbáltam utalni. Úgy gondolom, hogy egy jogállamban a morális felháborodás kevés ahhoz, hogy megalapozza a büntetendőséget. A jogállami büntetőjogban ugyanis a büntetendővé nyilvánításhoz valódi védelmi objektumot, megfelelő jogi tárgyat kell találnunk- ebben az esetben viszont csak látszólagos jogi tárggyal állunk szemben.

Azon cselekmények, amelyek büntetendősége csak és kizárólag valamilyen politikai-közösségi jogi tárggyal legitimálható – ha egyáltalán valóban léteznek ezek a jogi tárgyak – véleményem szerint nem tartoznak a büntető jogalkotás tárgykörébe. Ha nem azonosítható a bűncselekmény által sértett konkrét emberi érdek, akkor az adott magatartás büntetendővé nyilvánítása álláspontom szerint nem tekinthető legitimnek. Kizárólag ez az álláspont egyeztethető össze a büntetőjog ultima ratio jellegével és fragmentáris természetével. Nyilvánvaló persze, hogy mindez kantiánus tradíción alapuló filozófiai premisszákat feltételez, miszerint a jogállam célja az individuumok egyrészről egyenlő, másrészről maximális szabadságának biztosítása. Az első kritériumból az következik, hogy minden jogalany egyenlő jogokkal rendelkezik és a jogrend a jogalanyokat egyformán védi. A második kritérium a szabadságszférák határait jelöli ki: a szabadságszféra a személy jogilag védett érdekeinek összessége. Ez a szféra ott ér véget, ahol más személyek autonómiája kezdődik. A szabadság korlátozására kizárólag az adhat legitimációs okot, ha az autonómiával történő rendelkezés más szabadságát sérti. Ebből következik, hogy az állam akkor avatkozhat az interperszonális viszonyokba – különösen büntetőjogi eszközökkel – ha a beavatkozásra egy másik individuum szabadságának megóvása érdekében van szükség. Számomra a klasszikus becsületsértési tényállások mögött felfedezhető konkrét emberi érdek, míg a Btk. 333. §-a kapcsán nem látok azonosítható jogi tárgyat.

Nem is jöhet szóba olyan tényállás, amely kapcsán indokolható lehet egy adott közösség védelme büntetőjogi eszközökkel? És egyáltalán, a büntetőjognak nem funkciója egy adott társadalom berendezkedését, értékeit általában is védeni az egyes tényállásokon keresztül?

A közösségi érdekek megragadására és védelmére én sokkal alkalmasabbnak találom a polgári jog és más jogágak eszközeit, különös tekintettel arra – amit gyakran elfelejtünk – hogy a büntetőjog valóban a jogállami rosszallás végső eszköze. Én úgy látom egyébként, hogy az ideológiailag motivált cselekmények ellen a büntetőjog nem tud hatékony védelmet nyújtani, hanem éppen ellenkezőleg: alkalmazása az elkövető heroizálásához vezet. Mondok egy példát: ha valaki meggyőződéses nemzetiszocialista és imponálni akar az eszmetársainak, akkor provokál saját maga ellen egy eljárást nemzetiszocialista rendszerek által elkövetett népirtás tagadásáért, amelynek a végén megrovásban részesítik. Nyilvánvaló, hogy ezekben a körökben komoly respektust jelenhet, ha valaki lobogtathat egy ítéletet, hogy lám, őt a meggyőződéséért még meg is hurcolták. Így pedig a büntetőjogi szankció voltaképpen kontraproduktív hatást vált ki.

Akkor a büntetőjognak valójában semmi keresnivalója ezeken a területeken?

Napjainkban megfigyelhetjük azt a gondolkodásmódot, ami a büntetőjog mindenhatóságát feltételezi. Ez oda vezet, hogy a politikai szféra büntetőjogi fellépéssel kíván olyan problémákat megoldani, amelyek a jogág eszközeivel meg sem közelíthetők. Példának említhetném egy sor gazdasági bűncselekmény kodifikálását, de meggyőződésem az is, hogy a mostanában beszédtémává váló fogyasztóvédelmi büntetőjog sem jó irány, fogyasztói érdekek ugyanis nem kezelhetők hatékonyan büntető normákkal. Sőt, amint megjelenik bármilyen új társadalmi-gazdasági gond, a jogalkotó elsődleges válasza Magyarországon most már egy-egy új tényállás megalkotása. Egyre inkább oda jutunk, hogy a büntetőjog már nem az ultima ratio, hanem a prima vagy sola ratio szerepét veszi át, ezáltal parttalanná válik. Mindez a jogág kiüresedéséhez vezet.”