Járványszerű bevándorlási hullám: Európának nagyobb önvédelmi reflexszel kellene rendelkeznie

„És a 2008-as válság?

Az volt az unió első igazán nagy próbatétele. És máig sem ért véget. Az EU észak-európai tagjainak pénzügyi mérlege és gazdasága lényegében rendben van, a déli és részben a keleti államoké korántsem. Ezek a korábban szegény, perifériás országok úgy érezték, az unió tagjaiként ölükbe hullott a gazdagság. A korlátlanul áramló olcsó európai hitelekből költekeztek. Érzékletes a példa, hogy míg az ún. amerikai álom, a saját háztulajdon a lakosság 67 százalékánál valósult meg az USA-ban, Írországban, Spanyolországban és Portugáliában 80 százaléknál tartanak. Görögország az állatorvosi ló. Olyan jóléti rendszert épített ki kölcsönből, ami az állami alkalmazottak bizonyos körében 58, sőt 48 (!) éves nyugdíjkorhatárt engedett meg. A jóváhagyott 3,45 milliárd helyett 10 milliárd euróból rendeztek 2004-ben olimpiát. Athén olyan beruházásokra fordította az európai hiteleket, melyek nem hoznak profitot. Ráadásul eltagadták valóságos helyzetüket, és úgy hazudták be magukat az eurózónába. Kétségtelen, hogy a pénzügyi fegyelmet követelő európai segélycsomag feltételei súlyosak és fájdalmasak voltak. Nem csoda, hogy a legutóbbi választáson a lakosság többsége a kényszerintézkedések megszüntetését ígérő pártra voksolt. Az új párt fiatal, tapasztalatlan politikusai azt hitték, hogy nyert ügyük lesz hitelezőikkel szemben is. Óriásit tévedtek. Heves viták folynak arról, hogy az unió által megkövetelt kényszerintézkedések rosszak-e, ellentétes hatást váltanak-e ki, amiért visszaszorítják a lakosság és a kormányzat vásárlóképességét. Soros György szerint el kellene engedni az adósságokat. Paul Krugman elmarasztalja ezt az egész uniós politikát. Sokan a német kormányzatot hibáztatják, hogy ráerőlteti politikáját az unióra. Szerintem pedig ez nevelő és gyógyító hatású politika, mellyel, ha lassan is, de tartós és végleges váltást lehet elérni.

Van az uniónak más baja is. Ukrán válság, migrációs hullám.

Az ukrán válság az unió túlterjeszkedésére, fel nem készült országok befogadására és ezzel az elért eredmények veszélyeztetésére mutat rá. A hat alapító ország nagyjából azonos gazdasági és jövedelmi szinten állt, politikai-társadalmi szerkezetük hasonló volt, érettek voltak a fokozatos integrációra. Azután felvettek országokat, melyekben az egy főre jutó GDP 4000 dollár volt, szemben a régi tagországok 29 000 dollárjával. Olyan államokat, melyek kultúrája és politikai rendje évszázadokon át különbözött az alapítókétól. Ez ellehetetleníti a mély integrációt. Vannak érdekeltségek, közöttük a befolyásos korporációk, valamint a mélyebb integrációt ellenző országok, köztük Nagy-Britannia, melyek mind a további terjeszkedést, például a gyökeresen más hagyományokkal rendelkező Törökország és Ukrajna felvételét sürgették. Így került sor a jelöltstátuszt biztosító megállapodásra Törökországgal és a társult ország státuszának felajánlására Ukrajnának. Ez utóbbi hatalmas hiba volt. Elkövetőinek súlyos felelősségük van a polgárháború kirobbanásában és abban, hogy ekkora feszültség támadt Oroszország és az unió között. A túlterjeszkedés létében veszélyezteti az uniót. A járványszerű bevándorlási hullámról pedig az a véleményem, hogy Európának nagyobb önvédelmi reflexszel kellene rendelkeznie. Természetesen létezik humanitárius kötelezettség, de ez nem azonos egy önmagát tragikus helyzetbe hozó Afrika gáttalan átmenekülésének elfogadásával. El kell ismerni a különböző kultúrák egymás mellett létezését, de Európa elsősorban a hagyományos európai kultúregység terméke volt és fennmaradása is ennek függvénye.”