Holokauszt: egy monopólium végnapjai

„Ez szörnyű állapot. A holokauszt a nyugati ember Gulagja, itt történt meg, velünk, a szüleinkkel, a nagyszüleinkkel. Olyan mértékű kegyetlenség szabadult el, amelyre a világnak ebben a szegletében senki nem számított. A civilizációnk megveszett, és mindazt, amit humánumról vagy kultúráról gondoltunk, Auschwitz pár év alatt kétségbe vonta. Az emberek azonban hiába tudják, értik és érzik mindezt, hiába nem veszett nácik ők, vagy antiszemiták, hiába nem erkölcs nélküli lények, mert a kilencvenes évek során annyiszor látták a holokausztot karaktergyilkosság eszközeként funkcionálni, annyiszor nézték végig, hogy miként építik hatalmukat csonthalmokra a legkülönbözőbb politikai véleményszédelgők, akik a nemzet közös tragédiáját belpolitikai fegyverré, az erkölcsi tőkét kommunikációs eszközzé formálták, hogy ezek az emberek ma már csakis a revánsra vágynak. Demonstrálni kívánják, hogy ezek már nem a kilencvenes évek, ezzel nem fognak megint választást nyerni.

Nem is fognak. Pont ezért volna érdemes kilépni a lövészárokból, és megnézni a Saul fiát, mielőtt zsigerből leszólnánk. Ami a moziban számít, az a művészi teljesítmény: az élmény, a gondolat és a katarzis, nem pedig az, hogy miként köpködték, mocskolták és gyalázták egymást a Csurkák meg a Konrádok a múlt században. Ez már nem a mi harcunk. Az is szörnyű, hogy megtörtént velünk. És hiába vetjük meg Andy Vajna produceri tevékenységét, hiába nézzük elképedve a fideszes kultúrpolitikát a Rákosi filmhíradóit idéző nemzeti hírcsatornán, ha a Saul fia valóban jó film, nekik is jár az elismerés. (…)

A konzervatív értelmiségnek igenis súlyos mulasztása volt, hogy egyrészt nem vállalta a szembenézést a magyar állam holokausztban betöltött szerepével, olyan emberek tömegeinek halálba küldésével, akiknek védelme a legfőbb kötelessége lett volna, másrészt kerülte a szembenézést a magyar társadalom rémisztő közönyével, amellyel a jogfosztást, a gettósítást és a vagonírozást eltűrte. A konzervatív értelmiség épp ennek a szembenézésnek a hiányából fakadóan engedte, hogy a holokausztról szóló beszédet kizárólag az urbánus oldal tematizálja. A balliberális értelmiségnek holokauszt-véleményprivilégiuma lett, s ebből következett valamennyi szennyes visszaélés a népirtás emlékével, vagyis az áldozatok tragédiájának napi politikai tőkévé formálása a jobboldal ellen folytatott hatalmi lövészárokharcok során.”