A halálbüntetésről

„Áruljatok már el valamit, kedves halálbüntetés-pártiak. Kit rettent vissza a jövőbeli esetleges kivégzés?

A pszichopata (vagy pszichopatológiás személyiségű) gyilkost, aki tudvalévőleg gátlástalan, az agyában a félelemért felelős terület alulfejlett, és intelligens (vagy annak hiszi magát) tehát úgy gondolja, úgyse bukik le, úgyis túljár a zsaruk eszén? A párszáz forintért nyugdíjast agyonverő primitív gyilkost, aki olvasni se tud, nemhogy ismerné a hatályos jogszabályokat, meg amúgy is szivacsos az agya a ragasztótól és kannás bortól? A szerelemféltő gyilkost, aki indulatból leszúrja a házastársat és annak szeretőjét, amikor a düh elborítja az agyát? A terrorista gyilkost, aki úgyis meghal, hisz felrobbantja magát? A fanatikus gyilkost, aki bigottan hisz az Ügyben, amiért szerinte gyilkolni is szabad? Az aberrált sorozatgyilkost, akit az ösztöne legyűrhetetlenül hajt gyilkolni? A maffiagyilkost, aki a milliárdos drogpiacát védi, tehát könyörtelen és profi? Az állami bérgyilkost, aki a kormány védernyője alatt ténykedik? A veterángyilkost, aki Irakban annyi borzalmat látott, hogy nemcsak a mások, de a saját életét is leszarja?

Amúgy pedig: ha annyira hisztek a visszatartó erőben, akkor menjetek el az USA halálbüntetéses államainak nagyvárosai közül valamelyiknek a legrohadtabb kerületébe, és ne féljetek, hisz a halálbüntetetés atom ellen is véd, nem igaz?”