Dolgozni. Boldogulni.

„A minap bemutatott munkaerőpiaci elképzelésünk értékválasztáson alapul. Ez lényegében arról szól, hogy a magyar társadalomnak mindaddig kötelessége mindenkit támogatni és segíteni abban, hogy munkája legyen, amíg az egyén ebben szintén erőfeszítéseket tesz. Az állam senkit nem hagyhat az út szélén, az egyéntől viszont elvárható, hogy ő is csipkedje magát saját problémái orvoslásában. Ezért mondjuk azt szimbolikus értelemben is, hogy a mi javaslatunk egy szerződés az egyén és a közösség között.

Ha részletesebben fogalmazzuk meg a javaslat mögött meghúzódó konkrét előfeltevéseket, akkor ebből indultunk ki:

A szociális piacgazdaság az a gazdasági modell, ami a legmagasabb életszínvonalat képes létrehozni egy igazságos társadalomban. A „szociális piacgazdaság” mindkét szava fontos a tartalom szempontjából. A társadalmi szolidaritás fejezi ki azt, hogy a közösségnek minden együttműködő tagjáért felelősséget kell vállalnia, nem lehet az ország néhány kiváltságos rablótanyája. De szükségünk van egy erős motorra is a gazdaságban: ezt csak és kizárólag a tisztességes versenyre és többségében magántulajdonra épülő gazdaság képes megadni.

A piac önmagától nem fogja megoldani hazánk foglalkoztatási problémáit. Meg kell haladni a ’90-es évek liberális konszenzusát: az államnak aktívabb és változatosabb szerepet kell vállalnia a munkaerőpiacon, mint korábban.

A magas munkanélküliség és a rossz foglalkoztatási körülmények súlyosan veszélyeztetik Magyarországon a demokratikus és piacgazdasági intézmények hitelességét. Emiatt munkahelyteremtésre többet kell fordítanunk a közösből. Ez tudja csak garantálni, hogy hosszútávon békében, jogállamban és jólétben éljünk.

Emiatt a tartós foglalkoztatási válságra a piaci, azaz valódi munkahelyek létrejöttének állami elősegítése jelenti a legjobb megoldást.”