Jó lenne, ha a szakszervezeti vezetők megértenék, hogy az emberek nem attól jönnek izgalomba, hogy melyikük milyen pozíciót tölt be, mennyit keres, és jár-e a tisztségéhez szolgálati autó.
„Mindazonáltal elgondolkodtató, ami az érdekképviseletek körül folyik,mert ezek a szerveződések mintha megfeledkeztek volna arról, mi az alapvető rendeltetésük. Vagyis: esetenként úgy tűnik, a munkavállalók érdekeinek képviselete helyett inkább belső hatalmi harcaikkal, politikai játszmáikkal vannak elfoglalva.
Pedig jó lenne, ha a szakszervezeti vezetők megértenék, hogy az emberek nem attól jönnek izgalomba, hogy melyikük milyen pozíciót tölt be, mennyit keres, és jár-e a tisztségéhez szolgálati autó. A teljesítményük egyedüli mércéje, hogy mit sikerült elérniük: a dolgozók kapnak-e fizetésemelést, több természetbeni juttatást, s javulnak-e a munkakörülmények. E tekintetben pedig nemigen dicsekedhet senki. Hacsak azzal nem, hogy többen legalább a saját posztjukat meg tudták őrizni.
Csakhogy ez igencsak kevés. Ezért itt lenne az ideje, hogy a munkavállalói érdekképviseletek körül tüsténkedők – a munkavállalóktól a csúcsvezetőkig – vegyenek egy nagy levegőt, s gondolkodjanak el azon, mi is lenne a szakszervezetek dolga. És akkor elég gyorsan kiderülhet, hogy semmi nem mehet úgy tovább, mint eddig. Különben a szakszervezeteket általában is kifütyülhetik.”
A Tisza Sziget elnevezésű eseményen elhangzott kijelentései nemcsak a demokratikus normák határait feszegetik, de egyben rámutatnak az egyetemi világ és a közélet közötti felelősségi határok súlyos problémáira is.
Helyzetjelentés három órával a posztom után, amelyben felhívtam figyelmet a tiszás propagandamédia hazugságaira.
Gyanútlan böngészés közben egyszer csak azon veheti észre magát az egyszeri internethasználó, hogy egy kétórás Castro-féle monológot hallgat a világrend liberális értelmezéséről.
Az az ELTE szégyene, hogy ez a figura ott állásban lehet.
Ukrajna 15,5 milliárd dolláros IMF-hitelprogramja 2027-ben jár le.
Egyedülálló kupacsata, légiósok nélkül.
