Az utóbbi években Magyarországon (is) egyre elterjedtebb a nézet, miszerint Putyin Oroszországa a nemzeti, keresztény Európa utolsó védőbástyája a globalizmus és a szélsőséges liberalizmus elleni harcban.
„Van ennek egy fontos lélektani mozzanata, amely megmagyarázza Putyin indokolatlan népszerűségét a nemzeti oldalon, főként a radikális térfélen. Méghozzá az, hogy hosszú évtizedek óta Vlagyimir Vlagyimirovics az első, akinek elég ereje és bátorsága van ezt megtenni. Legalábbis sokan szeretnének ebben hinni. Hogy van végre egy államférfi, akit nem lehet a Nyugatról csicskáztatni, mert visszaüt. Akivel Liberáliséknak kétszer meg kell gondolniuk, hogy újat mernek-e húzni. Egy olyan kelet-európai közegben, ahol a rendszerellenes országvezetők max az Orbán Viktor-féle szájkaratéig mernek elmenni (de inkább addig se), ott Putyin a maga karakán fellépésével egy félisten. Aki kirángatta az országot a korrupció mocsarából, aki nem feküdt le a külföldi tőkének, aki nem húzza be a fülét-farkát, amikor Amerikából táviratoznak, hogy másként kéne csinálni a demokráciát.
Putyin e kétségkívül szimpatikus és jóléti irányba tartó munkássága mellett eltörpültek a jogsértések, a hatalmi túlkapások, a jogállam kereteinek kiüresítése, hiszen az EU keleti blokkja számára ezek a szóvirágok csak elszegényedést, kizsákmányolást és új szellemi gyarmatosítást hoztak.
Templomszentelés tömeggyilkosoknak
Putyin egyre népesebb európai követői a mai napig nehezen veszik észre, hogy a gazdasági szuverenitás visszaszerzésével Oroszország célja nem más nemzetállamok önrendelkezésének segítése, hanem az újjáéledő birodalmi ambíciók, ráadásul nem valami újjáéledő nemzeti-keresztény ideológia alapján, hanem a kommunista örökség 21. századi újraszabásával.
Hazudnak, akik Putyint Sztálinhoz (vagy ami még nagyobb baromság: Hitlerhez) hasonlítják, de azok is vakok, akik nem veszik észre, hogyan nyúl vissza egyre gyakrabban és egyre leplezetlenebbül Oroszország a dicső kommunista múlthoz. Hamis nosztalgiával, történelemhamisítással. Így lesznek a leszakadó kelet-ukrajnai területeken harcoló önvédelmisek a Nagy Honvédő Háború utódai, akik a neonáci fenyegetés ellen ragadnak fegyvert. És így fordulhat elő, hogy 2015 áprilisában templomot szentelnek a 30-as években keresztényeket mészároló, Gulag-táborokat üzemeltető NKVD-tisztek emlékére.
Akik pedig abban bíznak, hogy Európa egyre erősödő nemzeti mozgalmai hosszú távú szövetségesként tekinthetnek Moszkvára, jobb ha már most felkészülnek a keserű csalódásra. Oroszországnak pillanatnyilag jól jön a gazdaságilag döglődő Európai Unió sakkban tartása az EU-kritikus pártok támogatásával, de ettől valódi partnerséget, pláne kölcsönös megbecsülést várni illúzió.”