„A rendszerváltás után születtem, elméletileg »tiszta lappal«, nem fertőzött Marx, sem Szálasi. Azonban az idők folyamán rá kellett jönnöm, hogy bűnös vagyok, méghozzá háborús bűnös. Negyedik generációs, ha jól számolom.
Szerencsére szüleim értelmes emberek, így már elég korán ismertem a holokausztot. Természetesen egy gyerek nem tud mit kezdeni hatmillió ember szisztematikus kiirtásával, de borzalommal töltött el már akkor is. Aztán egyre többet hallottam a témáról, gimnáziumban tematikus órát is tartottak a holokausztról, kötelező jelleggel megnéztük moziban a Sorstalanságot is. Valóban megrázó film, főleg egy fiatalnak. Akkoriban kezdett a téma egyre kényelmetlenebbül érinteni. Ki volt ugyanis, aki ezeket végrehajtotta? Hát a magyarok. Mert ugye nincs átmenet, valaki vagy zsidó-mentő, vagy zsidó-irtó volt. Én legalább is ezt olvastam ki mindenhol: kollektív bűnösök voltak a magyarok. Akkor valóban a történelem részének gondoltam a dolgot. (...)