Demokratikus hullámok és ellenhullámok

„Amikor a cikk első mondatában azt írtam, »se szeri, se száma« a mai nyugati elemzéseknek, pontosan erre gondoltam. A nyugati világban ugyanis politikatudósok, közgazdászok, gazdaságtörténészek, geopolitikai, sőt geogazdasági szakértők latolgatják azt, hogy Fukuyama várakozásával ellentétben a történelem egyáltalán nem ért véget, csak a fejlődés dinamikája nem a demokrácia és a diktatúra, hanem – talán meglepő módon – a demokrácia és a liberalizmus között jelentkezik. Pontosabban a fejlettség nagyon különböző fokán álló demokráciák között.

Két nemzetközi hírű közgazdász, Dani Rodrik és Sharun Mukand például pár napja arról írt a The Puzzle of Liberal Democracy (A liberális demokrácia rejtvénye) című cikkükben, hogy bár a liberális demokrácia kétségkívül a világ legjobb rendszere, azért tudnunk kell, hogy kialakulásához s főképpen tartós működéséhez bizonyos alapfeltételek szükségesek. Nem azt állítják, hogy a liberális demokrácia ne lenne létrehozható a legtöbb országban. Azt azonban igen, hogy tartós fenntartása már korántsem ilyen egyszerű. S valóban: Magyarország példája is azt mutatja – teszem én hozzá –, hogy a hazai demokratizálás sikeres volt, de ma már láthatjuk, mennyire húsba vágó, ha bizonyos peremfeltételek hiányoznak. Így például az erős civil szféra, a vállalkozási szabadság, és még folytathatnánk. A liberális demokrácia a társadalom felől, tehát alulról van megalapozva, s ha ez az alapozás nem eléggé mély, könnyen következhet be a demokrácia helyi vagy regionális szintű visszafordulása.

Nagyon lényeges tehát, hogy a nyugati világ évtizedek, sőt évszázadok óta megszokhatta demokratikus hullámok és ellenhullámok váltakozását, illetve megtapasztalhatta a demokrácia sérülékenységét. S pontosan ezt a tapasztalatot, ezt a tudást tükrözi vissza a kurrens mai irodalom derékhada is. Ahogyan például a Journal of Democracy című folyóirat nemrégiben megjelent tematikus száma is, amelynek az a címe, hogy Is Democracy in Decline? (Hanyatlik-e a demokrácia?). Ebben a számban többek között megszólal a 90-es évek elején – éppen említett tételével – világhírűvé váló Francis Fukuyama is, aki nem kevesebbet állít, mint hogy a demokratizálás épp ott vált nehézzé és ott mutatkoznak a visszafordulás jelei, ahol nem sikerült maradéktalanul megvalósítani az államépítést.

Aki kellően tájékozódik a nemzetközi szövegekben, az tudja, mennyire előtérben áll most az államépítés (nemzetépítés). Nagyon sok szerző éppen ennek gyenge voltában vagy hiányában látja sok demokrácia kudarcának az okát. S valóban: a kelet- és dél-európai, valamint dél-amerikai demokratizálódások pechje, hogy ezek már nem nemzetállami, hanem döntően globális keretek között zajlottak. Így a harmadik demokratizálódási hullám országai egyáltalán nem tudták megismételni az első s a második hullám államépítési modelljét. ”

*

Csizmadia Ervin teljes cikke a Figyelőben olvasható.