Izraelnek belpolitikai válságra van szüksége - válasz Hóvári János cikkére

„Miközben a zsidó állam a közel-keleti hatalmi egyensúly egészséges részévé válik szunnita szövetségesei oldalán és jelenleg nincs (!) a zsidó államot létében fenyegető biztonsági kihívás, ez a helyzet egyedülálló esélyt ad Izraelnek, hogy rendezze belső törésvonalait, amelyek hosszútávon fenyegetik az újkori zsidó állam fennmaradását. Az egységkormány, miközben ugyanúgy koalíciós válságok tépáznák, ezeket a vitákat csak elfednék. Idén lesz 120 éve, hogy a pesti születésű Herzl Tivadar megírta »A zsidó állam« című politikai kiáltványát, amelyben megteremti a politikai cionizmus ideológiáját és a multikulturális, demokratikus, szociális érzékeny kapitalista nemzetállam szükségességét a zsidó nép esetében is. Izrael, mint minden fiatal állam számos alapvető kérdésben nem jutott nyugvópontra, amelyet bizonyít, hogy hiányos az Alaptörvény, számos, az izraeli nemzet (azaz zsidók, arabok és más kisebbségek együttvéve) alapvető közjogi formáiról nincs egyetértés a társadalomban. A március 17-én tartott választások sem ezekről a kérdésekről szóltak, hanem az ország biztonságáról és jóléti helyzetről. Az igazi kérdések azonban a vallásosok szerepe, jogai és kötelezettségei a társadalomban, a palesztin kérdés megoldása, új, hátrányos helyzetű bevándorlók integrációja nem került elő valódi vitatémaként, csupán közhelyes programpontokként. A töredezett izraeli politikai életben sokkal inkább érezhető a status quo erők harca a progresszívokkal, nem véletlen, hogy az Avigdor Lieberman külügyminiszter vezette Izrael a Hazánk párt nem kívánt belépni a vallásos pártok »örökjogait« fenntartani kívánó kormánykoalícióba, és a szintén erősen jobboldali és számos vitatott javaslattal rendelkező Izrael az Otthonunk a cikk írásának pillanatáig nem kötött megállapodást a Likuddal.

Az új izraeli kormány így elhanyagolható többséggel, a jobboldali és vallásos pártok törékeny koalíciójában fog felállni bő teret adva egy elsöprő erejű politikai csatározásnak mind a kormányon belül, mind a többi parlamenti párttal szemben. Miközben az izraeli hadsereg a megosztott térségben teljes mértékben képes megvédeni az államot, az elkövetkezendő néhány év talán az utolsó lehetőséget nyújtja az izraeli politikai elit és társadalom számára, hogy 67 évvel az állam megalapítását követően megegyezzenek a nemzeti minimum sarokköveiben, amelyre alapozva már valóban fölállhat egy nagykoalíció, nem csupán a hullámokban érkező külső fenyegetésből eredően, hanem az izraeli nemzet szilárd értékrendszerére alapul véve.”